33642. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fehérnyedús külsőre és ízre kenyérsütéshez hasonló tápszernek halból való előállítására
úgy hogy azokat gyakran marhaeleségűl használják, sőt sok esetben el is dobják. Az eljárás abban áll, hogy a szálkáktól s egyéb tisztátlanságtól gondosan megszabadított tőke- stb. halhúst s lehámozott főtt burgonyát a kellő mennyiségű rozs-, búza-, kukoricza- vagy egyéb liszttartalmú terményből, mint rizsből, hüvelyesekből, szelid gesztenyéből stb. őrölt liszttel tésztává gyúrjuk, a kenyérsüteményhez szükséges s a sütemény (közönséges kenyér, reggeli sütemény, kétszersült, perecz stb.) minőségéhez képest különböző anyagok hozzáadása mellett azután azt a sütőkemenczében rendes sütésnek vetjük alá. A lisztet úgy igen finom, mint igen durva állapotban föl lehet használni. Ezen sütési folyamatnál a burgonya és halhús között a liszt jelenlétében kémiai hatás megy végbe, mely által a halszag és halíz teljesen eltűnik. Az eljárást példának okáért úgy vihetjük keresztül, hogy a szálkáktól megszabadított halhúst a burgonj-ával megtörjük, s azután liszt ós sütőanyagok hozzáadásával tésztát készítünk belőle. A burgonyából, annak minősége szerint, bizonyos meghatározott mennyiséget kell venni. Tőkehal esetén pl. a következő keverési arány a leglényegesebb : 21 /2 rész hal, 21 /2 rész burgonya, 3 rész liszt. Azonban más keverési aránnyal is jó eredményt lehet elérni. Az ilyen úton-módon előállított, a közönséges kenyérsüteménytől ízre és külsőre nézve nem különböző terméknek 18—20°/0 nyi proteintartalma van, tehát fehérnyetartalma háromszor akkora, mint a rozs-, búza-, kukoricza- vagy más lisztből készült kenyéré; közönséges rozs- vagy buzakenyérnek pl. csak 6—7% proteintartalma van. Az újfajta sütemény e mellett még mintegy 25°/0 -kal olcsóbb, mint a közönséges kenyér. Még további különös előnyeként fölemlítendő az, hogy ezen kenyérsütemény teljesen könynyen emészthető, s így olyanok is élvezhetik, kiknek közönséges kenyérsüteményeket nehéz megemészteni. Mint említve volt, különböző lisztet lehet használni, s a süteményeknek tetszőleges alakot adhatunk, pl. közönséges kenyéralakot, reggeli süteményalakot, kétszersültalakot stb. A terméket akár egészben, akár földarabolva bucsáthatjuk árúba, s ételek, levesek, puddingok stb. előállítására is fölhasználható. A hal- és burgonyahulladékokat, vagy a burgonyát magát fölaprítva vagy megőrölve, szintén föl lehet a találmány szerint dolgozni, s ehhez silányabb lisztet vagy korpát fölhasználni. Ilyen módon ízletes marhaeledelt kaphatunk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás tartós, olcsó, kenyérsüteményt pótló, s ehhez ízre és külsőre nézve hasonló tápszer előállítására, az által jellemezve, hogy a tésztakészítéshez liszten kívül természetes állapotban levő főtt halhús s annyi főtt burgonya használtatik föl, hogy a sajátságos halíz és szag a sütési folyamat alatt egészen vagy részben eltűnjék. 2. Az 1. alatti eljárás foganatosítási alakja tartós, olcsó, marhaeledel előállítására főtt halhúsból, főtt burgonyából, azáltal jellemezve, hogy a megfőzött, megszárított és porrátört vagy megfőzött és fölaprított hal- és kellő mennyiségű burgonyarészek silányabb minőségű liszttel, korpával vagy effélével úgy dolgoztatnak föl, hogy a termék halíze és szaga egészen vagy részben eltűnjék. TÁRSASIG 1VOMOÁJA BUDAPESTET!