33436. lajstromszámú szabadalom • Javítások elektromos mótorkocsikon

— 3 -keféivel állanak vezető összeköttetésben. Ezeu összeköttetések révén a (G1 és G2) gerjesztő áramkörök (r7 és r9) pontokkal jelzett végei közvetlenül, vagy pedig az (RÍ és R2) ellenállások elé iktatása mellett kapcsolhatók a telep két sarkához. Az elektromos összeköttetéseket illetőleg megjegyezzük még, hogy a (Hl és H2) hor­gonyok (h2, li4 és h;3, h5) keféi szintén a főkapcsoló azonos kontaktuskeféihez van­nak kapcsolva. Az ismertetett szerkezeti részek együtt­működése már most a közetkező: Tegyük föl első sorban, hogy a kapcsolót oly helyzetbe forgattuk, hogy az 1—13 kefesorozat az V—V vonal által jelzett helyzetet foglalja el és hogy a (20) csavart forgattyúja segélyével oly irányban forgat­juk el, hogy a (19) rúgó a (16) kontaktus­rúgót a (dl 5) kontaktusrúgóhoz szorítja (3. és 1. ábra.) Ez esetben első sorban a követ­kező áramkörök létesíttetnek: A telep pozitív sarka a (4) kefével állván összeköttetésben, az áram a (4) kefe meg­felelő kontaktuslemeze útján az (rtí és r7) keféknek megfelelő kontaktuslemezekhez jut. Az áram tehát a (7) kefén át az (r7) ponthoz kapcsolt (Ga ) gerjesztő áramkörbe fog jutni. A (G2) gerjesztő áramkör (g 12) pontjánál az áram ketté ágazik. Az áram egy része a (gl2) ponttól a (12) keféhez és az ennek megfelelő kontaktuslemez útján a (10) kefe kontaktuslemezéhez, innen a (10) kefén át a (dlO) kontaktusrúgohoz, végül az (R5) ellen­álláson át a (dlö) kontaktusrúgóhoz és miután ez a (16) rugóval érintkezésben áll, az áram a (G és G12) gerjesztő áramkörök közös (g) pontjához jut. Másrészt az áram a gerjesztő áramkör további tekerületein végig haladva ugyanezen ponthoz ér. A (Gl) gerjesztő áram­körbe tehát az összes áram jut. A (Gl) ger­jesztő áramkör (gll) pontjánál áramelágazás nem történhetik, mert ezen ponttól kiinduló vezeték a föntemlített föltételek esetén zárt áramkört nem képez. A (Gl) gerjesztő áram­kör összes menetein tehát az egész áram megosztatlanul fog áthaladni és az (r9) pontba megérkezni. Az (r9) pontból az áram a (9) keféhez, ennek kontaktuslemeze révén az (5) kefe kontaktuslemezéhez ér és innen az (5) kefén át a telep negatív sarkához tér vissza, A (G2) gerjesztő áramkörnél az áram el­ágazik, minek folytán ennek gerjesztése kisebb lesz, mint a (Gl) gerjesztő áramkör gerjesztése; egyidejűleg azonban a telep sarkaihoz kapcsolt eredő ellenállás kisebb lesz és a gerjesztő áramkör tekerületein erősebb áram fog áthaladni. Ezen körül­mény folytán föllépő gerjesztésnövekedés értéke azonban kisebb, mint az elágazás folytán létre jövő gerjesztéscsökkenés. Végeredményben a (G2) gerjesztő áram­kör gerjesztése kisebb lesz, mint a (Gl) áramköré. Most még a motorok (Hl, H2) fegyver­zeteinek kapcsolatát kell ismertetnünk, hogy az elektromos hatások nyilvánulását meg­határozhassuk. Az 1. ábrából világosan látható, hogy a telep pozitív sarka a (Hl) horgony (h4) keféjé­vel áll összeköttetésben; az áram tehát ily módon (Hl) horgonyon át a (Hl) horgony (h2) keféjéhez, az (R3) indító ellenálláson át az (1) keféhez, ennek megfelelő kontaktus­lemez révén a (3) kefe kontaktuslemeze út­ján a (3) kontaktuskefén át a (h3) keféhez a (H2) horgonyon át (h5) keféhez és innen a telep negatív sarkához vissza. Ily viszonyok mellett a baloldali mótor teljesítménye nagyobb, mint a jobboldali motoré és ezen körülmény folytán a bal­oldali mótor által hajtott kerék a jobboldali mótor által hajtott kereket megelőzi és a kocsi mellső váza a kocsivezető szándéká­nak megfelelő irányban fordul el, mindaddig, míg a (20) csavar forgattyúját az elforga­tott helyzetben tartja és ezáltal a (16) rúgó a (dlö) rúgóval érintkezésben marad. Ha a (C) kormánykapcsoló segélyével létesített átkapcsolás folytán föllépő erő­különbség nem volna elegendő a mellső kocsiváz elforgatására, a kocsivezetőnek a kormányforgattyút még erősebben kell el­forgatni, annyira, hogy a (16) rúgó a köz­benső rúgó útján a (dlO) rúgóval érintkez­zék. Ezen kapcsolás folytán a (gl2 és g) pontok között rövidzárlat létesül, még pedig

Next

/
Thumbnails
Contents