33295. lajstromszámú szabadalom • Forgódugattyús fegyverzávárzat

A (29) kivágás hosszának megfelelően az ütőszög csúcsa a závárzat biztosított hely­zeténél a csőben lévő tölténytől kisebb-na­gyobb távolságban fog lenni és ennek meg­felelően az ütőrúgó is nagyobb, illetve ki­sebb mértékben ereszkedik meg. SZABADALMI IGÉNYEK 1. Forgódugattyús fegyverzávárzat bizto­sító szerkezettel, jellemezve a tokon ki­képezett bevágás és az ütővason alkal­mazott oly nyújtvány által, melyet az ütővasnak a leghátsó helyzetbe húzása, kismérvű elforgatása és előre eresztése által a kivágásba lehet állítani, úgy hogy a závárzat az ütőrúgó részleges meg­eresztése mellett legyen biztosítható. 2. Az 1. alatt védett závárzat egy fogana­tosítási alakja, az által jellemezve, hogy az ütőszögön egy kapcsolóhüvely van al­kalmazva, melynek egy szemölcse a du­gattyú egy hornyába fogódzik és így az ütőszerkezetet a dugattyúval kapcsolja, egy foga pedig az ütőszögön fölerősített ütővas egy hornyába nyúlik és így az ütőszerkezet részeit kapcsolja egymás­sal, hogy azokat a dugattyúból együtt ki lehessen szerelni. (I rajzlap melléklettel) P ALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN-

Next

/
Thumbnails
Contents