33290. lajstromszámú szabadalom • Eljárás hosszabb ideig tartó, gyors elektromos rezgések létesítésére
tuok létesítésére szolgáló módszerünk a következő megfontolásokon alapszik. Tegyük föl, hogy valamely kapaczitásból és önindukczióból álló I hullámindító áramkör induktív úton hat egy második, az elsőre rezonáló, fémesen zárt II áramkörre. A kondenzátor fegyverzeteken mért áramerősség ü, illetve ia , a feszültség pedig Vu illetve V2 . Ekkor általában az it áram erősség a Vx feszültséggel és az I2 áramerősség a V2 feszültséggel szemben 90° kai van eltolva és az áramerősség differenciálhányadosa az idő szerint, az ix áramerősséggel szemben ugyan-Cl u csak 90°-kal el van tolva, tehát a Vx feszültséggel fázisban van (vagy evvel szemben 180°-kal el van tolva). Rezonanczia esetében azonban az i, áramerősség a--,-1 -2 6 dt differencziálhányadossal fázisban van, miből ismét az következik, hogy az i2 áramerősség az ix áramerősséggel és a V2 feszültség a Vx feszültséggel szemben 90°-kal el van tolva. Ez az igen laza kapcsolat elmélete. Kérdés, mekkora a fáziseltolódás abban az esetben, melyben a két áramkör gyakorlatilag használható mértékben van egymással kapcsolva. A föllépő viszonyok megítélésére mindkét kritériumnak, tehát úgy az áramerősségeknek, mint a feszültségeknek kölcsönös viszonya alkalmas és mindkét esetben használható eredményt érünk el. Tegyük föl példáúl, hogy a két áramkör egymással való kapcsolására a két teljesen azonos áramkör önindukczióinak csak 12—12o/0 -át használtuk föl és az önindukcziókat egymástól aránylag nagy távolságban alkalmaztuk, miért is a kapcsolás maga nagyon laza volt. Ennek daczára a primár áramkör energiájának bőségesen 30 százalékát vihettük át. 72—73" fáziseltolódás létesítése mellett a szekundár áramkörre. A kapcsolás szorosabbá tétej-e által — igaz, a jelenségek tisztaságának árán -«- az energia átvitelt még fokozhatjuk. Itt ugyanis a következőket kell megjegyeznünk: Az adott esetben nem állunk oly egyszerű rezonancziával szemben, mint az akusztikai jelenségeknél. Ezeknél ugyanis rezonanczia alatt azt értjük, hogy két testnél, melyek saját rezgései Vx és V2 , a V-! = V2 = V állapot létesül, mikor is V a rezonancziarezgés, mely a saját rezgéssel esik egybe. Elektromos jelenségeknél azonban — ha két rezgő áramkört egymással kapcsolunk — ezek mindegyikében általában két Dj és n2 rezgés lép föl, melyek közül n > V és n << V. Ugyanez áll akkor is, mikor V2 . Azt mondhatnók tehát, hogy a két egymással kapcsolt áramkörben az nx , illetve n2 részrezgések rezonálnak egymásra. Az a követelmény, hogy a két rendszer Vx és V2 saját rezgései a V rezonancziarezgéssel egyenlőkké legyenek, ebben az esetben elvi jelentőségét elveszti és csak gyakorlati szempontból fontos, tehát azt csakis bizonyos határokon belül kell teljesíteni. Ha azonban a Vx = V2 esetet nevezzük rezonancziának, azt mondhatjuk, hogy a gerjesztett áramkörre a fáziseltolódás maximuma mellett az energia átvitel optimumát a rezonanczia esetében (vagy legalább az ezt megközelítő esetekben) érjük el. Elektromos rezonancziáról tehát csakis ily értelemben lehet és fogunk beszélni. Igen laza kapcsolás esetében az egyszerűbb akusztikai jelenségeket közelítjük meg. A leírt módszerünkkel elért fáziseltolódást valamely rezonáló palaczkáramkörben létesült hő- és szikrajelenségek útján lehet igazolni és mérni, perczenként 6000—10.000 rezgés esetében azonban ezeket ép úgy, mint időbeli lefolyásukat is a kathodsugarak segélyével lehet követni. Módszerünk főelőnye a kis enargiaveszteségek. Más, pl. az ohmos ellenállások felhasználásán alapuló módszerek gyakorlatilag annál kevésbbé használhatók, minél nagyobb a frequenczia, mert ekkor az áramerősség majdnem kizárólag az induktív ellenállásoktól függ. Ezenkívül ekkor igen nagy ohmos ellenállásokat kellene alkalmazni, melyek, — bár az energiával taka-
