33199. lajstromszámú szabadalom • Acetylénfejlesztő
fejlődés, úgy hogy a fejlesztőben a gáznyomás nő s a gáz a vizet annyira visszaszorítja, hogy a víz és karbid közötti érintkezés megszűnik. A találmány tárgyát képező készülék már most arra szolgál, hogy a fejlesztő víz visszaszorításához szükséges gázmennyiségen túl fejlődő gáz a gázgyűjtőbe vezettessék. A túlfejlődő gáz ugyanis az (e) csőből az | (i) csőbe jut, melyből a vizet kiszorítva, a ! (k) harangba s innen az (1) csövön át a gázgyűjtőbe áramlik. Az (i) cső azonban olyan mélyre nyúlik, hogy a benne lévő víz kiszárítására szükséges gáznyomás azon nyomással egyenlő, mely a fejlesztővíz megfelelő mértékben való visszaszorítására szükséges, úgy hogy zárt (f) szelepnél a karbid vízzel nem érintkezhetik, a fölös gáz azonban a gázgyűjtőbe jut. Az (m) csuklók arra valók, hogy a fejlesztőnek karbiddal való megtöltése czéljából a fejlesztő a (c) tartóból kiemelhető legyen; természetes azonban, hogy ezen követelménynek más megoldással is megfelelhetünk s hogy ugyanazon (e) csőbe több fejlesztő is be lehet kapcsolva. A 2. és 3. ábrán látható kiviteli alaknál az (f) záró elemet egy (n) harang pótolja, mely a gázgyűjtőnek harangjával, pl. az (o) csigán át vezetett (p) kötél segélyével olyképen van összekötve, hogy, midőn utóbbi emelkedik, az (n) harang sülyed, s midőn a gyűjtőharangja sülyed, az (n) harang emelkedik. Az (n) harang az (r) víztartóba (esetleg a (c) víztartóba] merül és a 2. ábrán látható kiviteli alaknál az (s) válaszfal által, í a 3. ábrán látható kiviteli alaknál pedig a | (t) cső által két (u) és (v) térre van osztva, 1 melyeknek egyikébe a fejlesztőbe vezető (e) cső, másikába pedig a gázgyűjtőbe vezető (el) cső torkolik. Ha az (n) harang legmagasabb állásában van, akkor az (s) válaszfal, illetőleg (t) cső alsó éle az (e, el) csövek fölső vége fölött áll, úgy hogy a gáz az (e) csőből minden ellenállás nélkül az (el) csőbe s innen a gyűjtőbe jut, mikor azonban az (n) harang a gyűjtőharangjának bizonyos fokú megemelkedésénél legmélyebb helyzetébe alá szállt, akkor az (e) csőbőől jövő gáznak, mielőtt a (v) térbe s innen az (el) csövön át a gyűjtőbejutna, előbb az (u) térből a vizet ki kell szorítania. Ez által az (u) térben s így az (e) csőben és fejlesztőben is a nyomás növekedik, és pedig az (s) válaszfal, illetőleg (t) cső alsó élének és az (r) víztartóban lévő víz vízszinének helyesen megválasztott magasság különbsége következtében annyira, hogy a fejlesztőben a víz és karbid közötti érintkezés megszűnik. SZABADALMI IGÉNYEK 1. Acetyléngázfejlesztő, melynél a fejlesztés a víznek a karbidhoz való emelkedése által történik, az által jellemezve, hogy a fejlesztőt a gyűjtővel összekötő vezetékből, melyet a gyűjtőnek leszálló harangja által nyitott (f) szelep vagy más alkalmas elem elzár, egy a gyűjtővel közlekedő (k) harang által körülvett függélyes (i) cső ágazik el, mely oly mélyen merül folyadékba, hogy zárt (f) szelepnél a fejlődött gáz csak oly nagy nyomásnál juthat a (k) harangba, mint a milyen nyomás elegendő ahhoz, hogy a fejlesztőben a víz a karbidtól visszaszoríttassék. 2. Az 1. alatt igényelt fejlesztő egy módosított kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a fejlesztőből elvezető (e) cső egy, a gyűjtő harangjának sülyedésénél emelkedő, emelkedésénél pedig sülyedő s egy (s) válaszfal vagy (t) cső által két rekeszre osztott, vízbe merülő harang egyik rekeszébe torkolik, míg a másik rekeszbe a gyűjtőbe vezető (el) cső nyílik, úgy hogy fölemelt (n) harangnál a fejlesztőből jövő gáz az (e) csőből minden ellenállás nélkül jut az (el) csőbe, lesülyedt (n) harangnál pedig az (e) csőből a gáz csakis xi ezen cső rekeszében lévő víz visszaszorítása után juthat az (el) csőbe. (1 rajzlap melléklettel.) HAL1A6 KÍ8ZVÍH,TARBAR>C NYOMDÁJA H ti Dl