33158. lajstromszámú szabadalom • Beöntő csatorna olvasztott fémek tisztítására
képezzük ki. Ha ez megtörént, az (1 2 3 stb.) iirjegyek által meghatározott helyeken függélyes (w) falakat építünk a csatornába (1. és 2. ábra), mely falak fölső részükön tömörek és átliatatlanok, ellenben alsó részükön tölcsérszerűen szűkülő (o ol) rostanyílásokkal vannak ellátva, úgy hogy a (t) beöntő tölcsér és az első (w) fal között már kellő nagyságú (I) tér létesül, melyből a megömlesztett fém a függélyes (w) fal (o és ol) rostanyílásain keresztül a szomszédos (II) térbe léphet át, miközben a fölszínre emelkedett tisztátalanságok a (w) fal áthatlan fölsőrésze által visszatartatnak. Az öntvények nagysága szerint ezen falak, egymástól folyton kisebb távolságban, egymás mögött kisebb-nagobb számban vannak egymáskoz képest eltoltan elrendezve, úgy hogy a fémnek vízszintes irányban kígyóvonalban kell haladnia a rostafalakon keresztül. A keresztfalak elhelyezése czéljából a csatorna falán függélyes, széles (v) kiugrások vannak kiképezve (2. ábra), és pedig oly módon, hogy a baloldalon levő kiugrások a jobbolali kiugrásokkal váltakoznak. A (w) rostafalak ezen kiugrásokra egyszerűen ráillesztetnek, mivel így egyszerűbben és könnyebben elrendezhetők, mintha a (v) kiugrásokkal egy testet képeznének. A legutolsó függélyes kamrából, az 1. ábrán a (IV) kamrából, az utolsó (w) szűrőfalon átlépett fém egy magassabban fekvő (V) kamrába érkezik, ebből pedig egy vízszintesen elrendezett szűrőfödélen át, melynek (s) rostanyílásai fölfelé szintén tölcséralakban szűkülnek, a fölötte fekvő (VI) kamrába jut, melyből közvetlenül az (a) csatornába ömlik, ha csupán egy szűrőfödél van elrendezve. A (t) beöntő tölcsér feneke az (I) kamra feneke fölé az ismert módon czélszerűen (b) lépcsőkkel van ellátva, hogy a folyékouy fém, beömlése alkalmával többször átforduljon. A lent megérkezett fémet a (t) beöntő tölcsérrel átellenes (v) kiugrás oldalt térít', úgy hogy a fém egy másik síkban újra átfordul, ami a legközelebbi kamrában, ellenkező értelemben újból ismétlődik stb. Ennek következtében a folyékony fém, mint ismeretes, állandó mozgásban tartatik. Az (o) nyílások, melyeknek tulajdonképeni föladata a szűrés, szintén közreműködnek ez értelemben, mivel a fém ezen nyílások tölcséralakja következtében arra kényszeríttetik, hogy a legközelebbi kamrába sugarak alakjában lépjen át. Nagyobb darabok öntésénél ajánlatos az (o) szűrőnyílásokat minden következő falban szűkebbre szabni, mint a milyenek az előző fal nyílásai voltak, hogy a fém mindig finomabb sugarakra osztassék. Azonkívül czélszerű az alsó (ol) rostanyílásokat nagyobbra venni, mint a fölöttük fekvő (o) nyílásokat, hogy a folyékony7 fém legalsó rétegei könny-ebben áramolhassanak. Az első fal alsó nyílásait azonban csak akkor képezzük ki (ol) lyuksorok aljában, ha könynyen folyó fémmel van dolgunk. A legtöbb esetben az első fal alsó' nyílásai helyett egyetlen egy, a fal egész szélességében végignyúló hasíték alkalmazandó, hogy a folyékony fém minél nagyobb sebeséggel léphessen be a második kamrába. Hasonló okokból az (o) rostanyílásokat minden egyes (w) falban fokozatosan szűkebbre vehetjük. Hogy a folyékony fém a szűrőfödél tölcséralakú (s) nyílásain való átlépése alkalmával még egyszer fölkavartassék, az (s) rostanyílások, mint a rajz mutatja, czélszerűen lépcsőzetesen vannak kiképezve, úgy hogy a tölcsérfalak mentén csúszó részecskék, kevéssel kilépésük előtt befelé téríttetnek és átfordíttatnak. Igen nagy darabok öntése esetén, melyett használat alkalmával magas nyomásra vétetnek igénybe, mint pl. a gőz- és sajtóhengerek, melyeknek ennélfogva teljesen hibátián és mindenütt egyenlően tömött öntésűeknek kell lenniök, a vízszintes szűrőfödelek czélszerűen szintén több sorban rendeztetnek el egymás fölött (4. ábra) és pedig ugyancsak oly módon, hogy a magassabban fekvő szűrőfödelek tölcsérszerű (s) nyílásai szűkebbek legyenek, mint az alsóbb födelek nyílásai. Ily esetben elegendő csak a legfölső födél nyílásait lépcsőkkel ellátni. Á folyékony fém alaposabb átfordítása czéljából az egyes kamrák fenekein (e) lépcsők képezhetők ki.