33119. lajstromszámú szabadalom • Gép űrös műkőgerendák előállítására

don előállítandó további gerendasor előállí­tására munkafölület gyanánt alkalmazzuk. Ezen műveleteket mindaddig megismétel­jük, míg a kocsi újabb gerendasornak elő­állítása czéljából a (38) és (39) szerkezet segélyével már nem emelhető följebb, mely esetben a kocsit az ezt hordó keret segé­lyével egy más munkafölület fölé toljuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gép ürös műkőgerendák előállítására, jellemezve egy függélyes irányban elő­állítható kocsi által, mely egy habarcs­készítésre, a kész habarcsnak lefelé ve­zetésére és a kocsiból való kihullatására szolgáló szerkezettel van ellátva, a hol is ezen szerkezet után egy simító sín és egy ezt követő, ide-oda járó préselő sín van elrendezve, hogy a kocsinak előre mozgása közben egy habarcsrétegnek le­rakása és tömörítése eszközöltessék oly módon, hogy a sülyesztett kocsinak első előremenesztésével mindenek előtt egy, több egymás mellett fekvő ürös gerenda feneke gyanánt szolgáló, alsó habarcs­lemez állíttassék elő, mire a gerendák csatornáinak képzésére szolgáló magok­nak a fenéklemezre való fektetése után a magasabban beállított kocsinak egy második előremenesztésével egy a ge­rendák oldal- és födőlapjainak előállí­tására szolgáló második habarcsréteg le­rakása és tömörítése eszközöltetik. 2. Az 1. alatt igényelt gépnek egy fogana­tosítási alakja, jellemezve a kocsi alsó oldalához erősítendő mintázó lemezek által, melyek a kocsinak a második ha­barcsréteg lerakása közben történő előre­mozgásánál a habarcsmasszán két-két szomszédos, előállítandó gerenda között keresztülhúzatnak a gerendák oldalfalai­nak képzése czéljából. 3. Az 1. alatt igényelt gépnek egy fogana­tosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a habarcsnak lefelé való vezetésére és tömörítésére szolgáló berendezés egy mellső és egy hátsó szakaszra van osztva, a hol is a mellső szakasz egy hajító szerkezetet tartalmaz, mely a habarcsot a kellő erővel lefelé hajítja, oly czélból, hogy a habarcs a magok közé, a geren­dák oldalfalainak előállítására szolgáló szűk részekbe biztosan behatoljon. 4. Az 1. alatt igényelt gépnek egy fogana­tosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a kocsi a habarcs készítésére szolgáló oly berendezéssel van ellátva, mely homok fölvételére szolgáló két külső tölcsérrel és cement fölvételére szolgáló két belső tölcsérrel bír, a hol is mindegyik homok­tölcsérnek és a mellette lévő cement­tölcsérnek feneke egy-egy végnélküli szállító szalag által képeztetik, mely arra szolgál, hogy a tölcsérek alatt történő mozgása közben egy-egy vékony ho­mokréteget és egy erre rárakodó vékony cementréteget vegyen föl oly czélból, hogy ezen vékony rétegekben történő rétegeződés folytán kedvező anyagelosz­tás és a két anyagnak folytonos lemé­rése eszközöltessék, miáltal a hosszas összekeverés fölöslegessé válik. 5. Az J., 3. és 4. alatt igényelt gépnek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a szállító szalagok alatt legalább is egy keverő hengerpár é3 ezek alatt egy keverő és elosztó hengerpár van elren­dezve. 6. Az 1 alatt igényelt gépnek egy fogana­tosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a kocsi egy mozgási irányára haránt­irányban tovamozogható állványon van elrendezve. 1 rajzlap melléklettel.) PALLAf Réti2V£NYTÁBöA8Áf MYOMDAJA BUMPESTfc*

Next

/
Thumbnails
Contents