33067. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés a gázveszteségek elkerülésére
igazítható szelepre, hogy a gáznak a ventilátoron keresztül a füstcsatornába való átömlését megakadályozzuk. Ha pedig vízbe merülő (G) szívóharangot (3. ábra) használunk, mely részben ellensúly által kiegyensúlyozható és mely emelkedéskor az (1) szívószelepen át a füstgázt a füstcsatornából fölszívja és a (2) nyomószelepen keresztül a gázvezetékbe nyomja, akkor ezt úgy alkalmazzuk, hogy az az átváltási idő közti fűtési periodusok alatt fölemelkedjék és közvetlenül a gázáramnak ismert elzárása után az átváltás előtt lesülyedjen, miáltal füstgáztartalmát a gázregenerátor kamrába nyomja. Ilyen harangnak tehát oly nagy köbtartalmúnak kell lenni, mely a gázgenerátorok és a hozzátartozó csatornák köbtartalmának a téglarakások levonása után megfelel. Ily harangnak alkalmazásánál a magától nyíló (2) nyomószelep helyett vagy azzal együtt esetleg egy elzáró, fojtó, harangvagy tányérszelep is alkalmazható, melyet kézzel igazgatunk, és csak közvetlenül az átváltás előtt nyitunk. Egy harang helyett kettő is alkalmazható, melyek valami himba vagy más hasonló segítségével függnek össze egymással és váltakozva emelkednek és sülyednek. Ez esetben kisebb köbtartalmúk lehet, és ezért a perczenkinti fordulatszámot a kívánt teljesítmény szerint kell szabályoznunk. Mint említettük, egyéb más szívó- és nyomószerkezet is használható ugyanerre a czélra, pl. egy injektor. Mind a három ábrán a füstcsatorna (r)-rel, a szívócsatorna vagy szívó cső (S)-sel, a nyomócső (D)-vel, az átváltó szerkezet pedig (R)-rel van jelölve. A helyett, hogy egy kemenczének egy ventilátora, vagy minden egyes kemenczének külön harangja, vagy valamely külön szívó- és nyomószerkezete volna, több kemenczét is elláthatunk egy közös berendezéssel, de ennek akkor olyan nagynak kell lennie, hogy több kemencze esetleges egyidejű átváltása esetén is megfeleljen, vagy pedig a kemenczék átváltását megfelelő különböző időpontokra kell beosztani. Ha, mint említve volt, több kemenczének közös ventilátort, vagy olyan közös szívó- és nyomószerkezetet állítunk föl, mely egyidejűleg szívó s nyomó hatást is fejt ki, akkor ez a berendezés elektromotorral hajtható és ismert módon olyan elektromos kapcsoló készülékkel látható el, hogy azt ezen kapcsolat segítségével mindegyik kemenczétől működésbe hozhassuk, és mindaddig működésben maradjon, míg csak egy kemencze ;is működik, illetőleg belé füstgáz folyik, és csak akkor álljon meg, ha már egy kemencze sem működik, illetőleg mikor már egyikbe sem ömlik füstgáz. Ilyen közös berendezésnél azonban minden kemenczének vagy a fönt említett váltószeleppel vagy valami más füstgázelzáró készülékkel kell ellátva lenni, mely a rendes tüzelés alatt állandóan zárva tartandó. A ventilátor, illetőleg a szívó- és nyomószerkezet mindig oda fogja a füstgázt hajtani, a hol a váltószelepet a füstgáz bebocsátására beállítjuk, vagy az említett állítható szelepet valamely módon nyitjuk. Ha több kemenczét oly közös szívó- és nyomószerkezettel látunk el, mely nem fejt ki szívó- és nyomó hatást egyidejűleg, mint pl. egy harang, akkor ámbár a szelepekről a föntiekben fölsoroltak érvényben maradnak, de a kapcsolást és motort úgy kell elrendeznünk, hogy míg csak egykemenczében is nyitva van a füstgázbeeresztő nyílás, a szerkezet állandóan nyomólag és nem szívólag működjék. A szerkezetre és a szelepekre természetesen ugyanaz áll, ha a hajtás nem elektromotorral, hanem egyéb erővel történik. Czélszerű szívó- és nyomószerkezetek, valamint különféle ventilátorok, úgyszintén hajtószerkezetek és elektromos kapcsolók számos kivitelben ismeretesek, úgy hogy erre külön kitérni fölösleges. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás Siemens-regenerátor-kemenczéknél a gáz veszteségek elkerülésére, az által jellemezve, hogy a gáz- és légáramnak átváltása előtt a gázáram is-