32828. lajstromszámú szabadalom • Javítások kötőgépeken
_ 4 — és aztán a bütyökhenger több fordulata után , a tűk egyenlő szintbe hozatnak és a gép oly helyzetben állíttatik meg, melyben a kötőbütykök azon térbe jönnek, melyet megelőzőleg a (b") lemez által befolyásolt tűk foglaltak el. Természetesen a találmánybeli javítások nincsenek e mozgásoknak épen adott határaihoz kötve, mint ahogy a gyakorlatban egyes esetekben pl. szükséges lesz, hogy a tűk a gép megállításával egyszerre hozassanak egy szintbe, amennyiben a bütyökhenger csupán annyi nyomatékkal rendelkezik, hogy a kellő időben megállítható. Az (I) kilincskeréknek elegendő nagy átmérője és elegendő nagyszámú foga van ahhoz, hogy az ismertetett műveleteket egymásután elvégezze és visszatérjen azon helyzetbe, melyben a kilincs a hosszú fogon nyugszik, mi a kilincskeréknek egy fordulata után következik be. A találmánybeli javított szerkezetek a kilincskereket a kötő-munkás által megkívánt időben önműködően hozzák működő helyzetbe. Mint ugyanis még meg volt mondva, az (I') kilincs közönségesen a hosszú (i2) fogon nyugszik, tehát a kilincskereket nem forgatja. A kilincskerék az (E) tengelyre szilárdan van ékelve, míg arúgóhatás alatt álló (T) kar, melyből a (t) kilincs nyúl ki (1. és 2. ábra) lazán ül az (E) tengelyen. Az (E) tengelyre végül meg az egyfogú (w) kilincskerék van ékelve (3. ábra), mely a (t) kilinccsel közönségesen kapcsolatban van. Az (E) tengely elforgatására, illetve az (1) kilincskeréknek oly helyzetbe való hozatalára, hogy az (I') kilincs ezen keréknek rövidebb fogaira hasson, egy (X) láncz szolgál, mely az (F) tengely által állandóan mozgásban tartatik. Ezen láncznak ugyanis egy kiálló (k) foga van, melynek föladata a következő: A (T) kar az (x) kiugró fog mozgásának vonalába nyúl és, ha a fog hozzá ütközik, a (W) kilincskereket a (t) kilincs közvetítésével elforgatja, mire az (E) tengely és ezzel az (I) kilincskerék is elfordul s az (I') kilincs a rövidebb fogakra hat. Ha az (x) fog a (T) kar mögött elhaladt, a rúgó a kart eredeti helyzetébe visszahúzza és, ha az (I) kilincskerék egy fordulatot tett, az (I') kilincs ismét az (I) kerék hosszú fogával jő kapcsolatba. A leírtakból látni lehet, hogy a jelen találmánybeli javított gépnél az (x) kiugrásnak az (X) lánczon való kellő elhelyezése esetén a gép önműködően, a megkívánt időpontban a munkát beszünteti és a tűket új munka fölvételére alkalmas helyzetbe hozza. A jelen találmánybeli javított gépnél még a következő javításról kell szólanuuk : (1) a gépnek főhajtóműve (1. ábra). Ennek hajtása a következő módon történik; az (1) hajtókerókkel összeköttetésben vagy ennek egyik oldalán a (2) kúpos fogazás van kiképezve, mely az (F) tengelyre ékelt (3) kúpkerékkel kapcsolódik (8. ábra). Mint már leírva volt, e tengelyen van az ékelt (N) és a laza (N') tárcsa elrendezve. Az (1) hajtókereket az (a) tengelycsap hordja; az (1) hajtókerék az (5) tengelyen lazán elrendezett (4) fogaskerékkel van kapcsolatban (8. ábra); az (5) tengelyen még az ékelt (6) és (7> hajtókerék foglal helyet (9. ábra), melyek közül az utóbbi az (A) bütyökhenger <8) hajtókerekével van kapcsolatban. (B) a tűhenger; (9) az (5) tengelyen eltolható, azonban el nem forgatható kapcsoló hüvely (9. ábra); az (1) kajtókeréknek egyik oldalán szerelt (10) forgattyúkar a (12) csapon ülő (13) hüvely egyik végére szerelt (11) csuklós karral van összeköttetésben, míg a (12) hüvely inásík végére egy (14) fogas szegmens van szerelve, mely a (16) tengelycsapon lazán elrendezett (15) hajtóművel van kapcsolatban. A (16) tengelycsapon még (17) fogaskerék van lazán elrendezve, mely a (6) fogaskerékkel kapcsolódik. A (9) kapcsoló hüvelynek (60) kiugró toldata azon esetben, ha a kapcsoló hüvely a (4) hajtóművel jő kapcsolatba, az utóbbinak (18) nyulvánj'ába ütközik és így a (4) hajtómű az (5) tengelylyel forgásra kapcsoltatik és az (A) hengert a (7) fogaskerék közvetítésével forgásba hozza. Az (a) tengellyel összekötött s azzal együtt mozgó (15) hajtókerék egyik fölüle^én rugós (19) peczkekkel van ellátva, és