32638. lajstromszámú szabadalom • Elektromágneses berendezés vasúti vonatok összeütközésének megakadályozására
- 5 -(24, 25) léghengerek által, melyeknek | dugattyúi az (5, 6) karokkal állnak összeköttetésben azon czélból, hogy ez utóbbiak lassabban térjenek vissza normális helyzetükbe. 4. Az 1. igényponttal védett berendezésnek egy foganatosítása, jellemezve a mozdonyra elforgathatóan szerelt (41) görbe kar által, mely egy (47) rúd (46) orrát támasztja alá, jellemezve továbbá az egyik sínszál mellett elrendezett (43) ütköző által, melyhez a (41) kar a mozdony elhaladása alkalmával hozzáütközik és elfordul, úgy hogy a (47) rúd egy rúgó hatása alatt lesülyed és egy vészsipot szólaltat meg, vagy pedig a fékberendezést hozza működésbe. 5. Az 1. és 4. igényponttal védett berendezésnek egy foganatosítása, jellemezve egy (31) elektromágnes és egy ettől indukált (32) elektromágnes által, mely a (40) tárcsa és egy zsinór vagy láncz útján a (43) ütközővel áll összeköttetésben s ez utóbbinak a vízszintes (tilos) helyzetből a «szabad» helyzetbe való állítására szolgál, jellemezve továbbá egy (35) elektromágnes által, melynek horgonya a (40) tárcsára szerelt (33) kilincset rögzítve tartja mindaddig, míg egy vonatnak a pedál fölött való elhaladása alkalmával az áramkör meg nem szakíttatik, mire a fölszabadult (43) ütköző a «szabad» helyzetbe áll be. 6. Az 1. igényponttal védett berendezésnél a téves indítások megakadályozására szolgáló szerkezet, jellemezve négy kis (61, 62, 63, 64) páronként összekapcsolt tárcsa által, melyek kerületük közelében különböző távolságokban, azonban oly módon elrendezett lyukakkal vannak ellátva, hogy az összekapcsolt tárcsáknak csakis ugyanazon sorszámú lyukai eshetnek össze a két tárcsa közös metszési vonalában, mely esetben az összeeső lyukakba két (74, 75) szög vezethető s a (70, 72) kontaktuslemezek lesülyeszthetők, úgy hogy a (69, 71, 73) kontaktusokat tartalmazó áramkör záródik s a (43) ütköző a «szabad» helyzetbe áll be, ami csak akkor történhelik meg, ha egy vonat sem jön szembe vagy pedig az ugyanazon irányban haladó vonatok közül az első már elhagyta a második pedált, mielőtt a következő vonat indíttatnék. 7. A 6. igényponttal védett biztonsági szerkezetnek egy foganatosítása, jellemezve a (78) elektromágnes (67) fegyverzetén elrendezett kontaktusok által, melyek a (31, 32, 35) elektromágnesek áramkörét megszakítják azon .czélból, hogy a midőn egy vonat a pályaudvartól azon irányban indul, honnan egy másik vonatnak az indulási jelt kellene kapnia azon pillanatban, midőn a (74, 75) szögek a tárcsák lyukaiba tolatnak, az indulási jelzés ne legyen megadható, mivel az első jelző nem állhat be a «szabad» helyzetbe s a (43) ütköző mindig a «tilos» helyzetet foglalja el, valahányszor az áram a vonalon valamely okból megszakad. 8. Az 1. igényponttal védett berendezésnél egy följegyző készülék, jellemezve elektromágnesek fegyverzeteire szerelt följegyző tűk által, melyek a (31) elektromágnes áramkörének a pedál útján történő zárása alkalmával egy óramű által mozgatott s beosztással ellátott papírszalagba pontokat szúrnak, azon ezélból, hogy a vonatoknak a pályán elfoglalt helyzete mindenkor megállapítható legyen. (2 rajzlap melléklettel.) PALLA8 ít£R7víi' TÁRRA ÍM- NYOMOÁJA BUOAPMtfch