32503. lajstromszámú szabadalom • Javítások gőz-, gáz- vagy folyadéknyomással működtetett turbinákon
- 4 a (21) szájnyílások és melyeket egy (28) I födőgyűrű föd be, melynek külső felülete (29) gyűrűperemekkel van ellátva ; utóbbiak a (2) öntvényben elrendezett megfelelő (30) gyűrűkkel működnek össze és pedig oly módon, mint az fentebb a (22) födőgyűrűre való hivatkozással leíratott. A gőz, miután a (27) szájnyílássorozatot elhagyta, egymással váltakozó (31) lapátok és (32) vezetőszárnyak csoportjával működik össze, melyek a (20) dobon, illetve a (2) öntvényen vannak megerősítve és melyek oly módon működnek, mint az a Parsonféle turbináknál ismeretes. Az első csoport szájnyíláson, lapátokon és szárnyakon kívül alkalmazott ezen most leírt második csoport szájnyílásainak, valamint lapát- és szárnysorainak számát a gép nagysága, az alkalmazott gőz nyomása és egyéb a gyakorlatnak megfelelő körülmények határozzák meg, mi mellett szükség esetén a föltüntetettnél több vagy kevesebb szájnyílás-, lapát- és szárnysorozata rendezhető el. Előnyösnek tartatott mindegyik lapátsor és a következő forgó szájnyílássor között egy gyűrűalakú közt hagyni; így például az utolsó (25) forgó lapátsor és a (27) szájnyílássor között a (182) köz van hagyva. A fóltüntetett kiviteli alakok mindannyian oly turbinákat mutatnak, melyeknél a gőz középen vezettetik be és a gép két végén távolíttatik el. Magától értetődik azonban, hogy a találmány nincs ezen szerkezetre korlátozva, minthogy szükség esetén a gőzt a gép egyik végén vezethetjük be és a másikon eltávolíthatjuk, föltéve, hogy egy megfelelő kiegyenlítő szerkezet van elrendezve, azonczélbó), hogy a végeken ismert módon kapott lökések kiegyenlítessenek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ujitás gőz , gáz- vagy folyadéknyomással működtetett turbinákon, melyek rögzített szárnyak és mozgató lapátok váltakozó sorozataival bírnak és melyeknél a bajtóközeg sebességét szájdarabok növelik, jellemezve azáltal, hogy a szájdarabok egy vagy több gyűrűben vagy gyűrűalakú csoportokban vannak a forgó tagon elrendezve, azon czélból, hogy a gőz kihasználása fokoztassék. 2. Az 1. igénypont szerinti turbina kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a forgó szájnyílások előtt egy gyűrűalakú (9 vagy 182) hajtóközegtér van elrendezve, azon czélból, hogy a hajtóközeg a szájdarabokba gyakorlatilag állandó nyomás mellett lépjen be. 3. Az 1. igénypont szerinti turbina kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a hajtóközeg a helytálló (11 vagy 111) szájnyílásokból kilépve egy vagy több (10) lapátsorra, vagy váltakozó (17 vagy 171) lapátok és (19 vagy 119) szárnyak egy vagy több sorozatára hat és azután egy gyűrűalakú (9) hajtóközegtérbe lép be, mielőtt a hajtóközeget tovább hasznosító (12 vagy 21) szájnyílások első gyűrűjébe vagy gyűrűibe kerülne. 2 rajzlap melléklettől.'* ,(LT AS WFFLZVÉNY T MttHAAAt' • RUDA*T»T»—