32490. lajstromszámú szabadalom • Önműködő maximális kikapcsoló

_ 4 _ alkalmával félreszorít és a mely az iktatóközeget fölső helyzetében rögzíti. A (16) kilincs úgy van elrendezve, hogy akkor, a midőn a fegyverzet leesése közben legalsó helyzetéhez k .'zel jutott, az iktatóközeg a (16) kilincsről lecsúszik, miáltal ez utóbbi szabaddá válván, leesik és a kontaktust zárja. Ebben a pillanatban azonban a fegyverzet már annyira sülyedt, hogy a kontaktus zárásával, vagy még ezt megelőzőleg éri el alsó helyzetét, úgyhogy csupán a megengedett áramerősség maximum túllépése alkalmával emelkedhetik ismét. Ugyanis a fegyverzet legalsó helyzetére vonatkozólag a készüléket igen pontosan beállíthatjuk, a mely beállítás azonban csupán ezen helyzetre vonatkozik, azért is oly készülékeknél, melyeknek pontos működése kívánatos, kell, hogy a kontaktus újból való zárására csak azon pillanatban vagy pillanat után történjék, a midőn a fegyverzet már eredeti helyzetébe jutott. Oly szerkezeteknél, melyeknél a fegyverzetet igen közel engedjük az elektromágneshez, vagy pedig sokmenetű segédtskercselést alkalmazunk amellékáramkörbe, az elektromágnes vagy szolenoid még akkor is fogva tartaná fegyverzetét, illetőleg magját, ha az igénybevételt a megengedett maximumra állítottuk vissza, másszóval az áramerősséget a készülék visszaállítása előtt igen nagyon kellene redukálni. Ezen szempontból már a korábbi szabadalmaimban említettem, hogy a készülék visszaállítása alkalmával további ellenállásokat iktathatunk az elektromágnes áramkörébe, hogy az elektromágnes vonzóerejét csökkentsük. Azonban ezen eredményt az áramerősség befolyása nélkül az által is elérhetjük, hogy az elektromágnes tekercseit egészben vagy részben rövidre zárjuk. Ezen rövidzárlatot azonban úgy kell létesítenünk, hogy az csak rövid időre következzék be, vagy pedig a rövidzárást létesítő közeget oly kapcsolatba hozzuk az iktatóközeggel, hogy ez utóbbit csak akkor engedi normális helyzetébe visszatérni, ha a rövidzárást megszüntettük, Hogy ugyanazon készüléket többféle áramerősség maximum számárakönnyeb".en tegyük szabályozhatóvá, az elektromágnes vagy szolenoid tekercselését több részre osztjuk, mely részeket a szükségnek megfelelőleg párhuzamosan vagy sorosan kapcsoljuk. Ha szolenoidok alkalmazása mellett azt kívánjuk, hogy a szolenoidok magja aránylag hosszú utat és hogy a vonzóerő bizonyos törvény szerint változzék, pl. egyenletesen növekedjék, úgy a szolenoid magja és az ezt egyensúlyozó rúgó közé a (17, 18) kettős korongot iktatjuk (8. ábra), melyek egyike, köralakú, másika pedig a kívánt vonzóerőváltozásnak megfelelő görbe alakjával bír. Ugyanezen ábrában láthatunk még egy módot, mely a 29E2/02. i. sz. szabadalomban említett segédtekercselések helyett alkalmazható a szolenoid magjának a legfölső helyzetében való rögzítésére. Ezen czélból ugyanis a tekercs fölött a (19) vaslemezt rendezzük el, mely váltakozó áramú berendezéseknél radiális bemetszésekkel lshet ellátva és mely a szolenoid vonzóerejét a mag legfölső helyzetében annyira növeli, hogy a mag még az ellenállás beiktatása után beálló vonzóerőcsökkenés daczára is, fölső helyzetében fogva tartatik. A nem mágneses anyagból álló (68) állító csavar segélyével változtatjuk a távolságot, a melyben a szolenoid magját a (19) lemeztől tartjuk, nehogy ez a (19) lemezhez tapadhasson. Bizonyos esetekben szükség lehet arra, hogy a készüléknek bizonyos tehetetlenséget adjunk vagy a kikapcsolásra, vagy a bekapcsolásra, vagy pedig mindkét működésére vonatkozólag. Ezt ismert kataraktusoknak elrendezésével érhetjük el legegyszerűbben. Ott, a hol a 29669. sz. szabadalomban leírt, tömlővel elzárt kénesőkontaktusokat alkalmazzuk, ezen tömlő egyszersmind kataraktus gyanánt szolgálhat, ha azt, mint a 9. ábra mutatja, egy (69) szeleppel látjuk el. A kontaktus megszakí-