32355. lajstromszámú szabadalom • Eljárás elektromos izzóanyag előállítására
Megjelent 11)05. évi márczins hó 15-én. MAGY. ^rv KIR. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 82355. szám. vilii OSZTÁLY. Eljárás elektromos izzóanyag előállítására. DR VOELKER ÁGOST ELEKTROTECHNIKUS BERLINBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1904 julius hó 15-ike. Az eddig ismeretes elektromos áramú hevítési eljárások két csoportra oszthatók, éspedig: 1. az ellenállási hevítésre és 2. a fényív-hevítésre. Az 1. alatt említett hevítési módnál az elektromos áram ama tulajdonságát használjuk föl, hogy egy vezető-testet, mely az áram átfolyásának túlnagy ellenállást fejt ki, fölhevítsen, míg a 2. alatti hevítési módnál az áram auia tulajdonságát használjuk föl, liogy az valamely áramkörön és pr dig egy erősen világító kis láng (az u. n. fényív) képződése mellett állandóan átfolyjék még akkor is, ha az áramkört valamely helyen megszakítjuk. Az 1. alatt említett hevítési módra nézve az izzólámpa, a 2. alatti módra nézve pedig az ívlámpa szolgálhat jellemző például. Ismeretes dolog, hogy ezen hevítési módok a gyakorlatban csak gyér alkalmazásra leltek. A fényív-hevítés ugyan rendkívül nagy hőt (kl. 3000° C.) ad, azonban nem szabályozható. Ehhez még hozzájárul az is, hogy a fényív, melyben a vezető által magával ragadott részecskék egész raja hullámzik, vegyileg -nem tiszta és így emaille, üveg stb. olvasztására nem használható, Azonkívül ily fényív fölhevítő képessége nnynyira korlátolt, hogy legföljebb igen csekély mennységek olvasztására elégséges, azonban terek (olvaeztóterek) nagymérvű fölhevítésére, bármily kicsinyek legyenek is ezen terek, sohasem használható föl; ez utóbbi csakis fényívkötegek alkalmazásával érhető el. Hogy ez az üzem drága és nem gazdaságos, azt a gyakorlat már rég kimutatta. Az ellenállás-fölhevítésnél (valamely vezető fölhevítésére) teljesen megfelelő tulajdonságú vezetők hiányoztak. Az eddigi gyakorlati kivitelnél csakis fémes drótok, különösen nickel- és platindrótok jönnek tekintetbe, melyeket a fölhevítendő test köré tekercselünk vagy ezen testbe beágyazunk. Ily fémes drótok alkalmazásánál azonban mindenekelőtt az a nehézség merül föl, hogy a drótok fölhevítése csak azon anyag olvadási pontjáig volt fokozható, a melyből a vezető áll; az áramerősség ingadozásai, hiányos szigetelések, a vezető keresztmetszetének szabálytalanságai azonnal rövidzárást, azonkívül a vezető és igy a többnyire igen drága készülék tönkretételét idézik elő. Végül ezek a vezetékek, például a platindrótok, igen csekély fölületük folytán aránylag igen csekély hőmennyiségeket vihetnek
