32349. lajstromszámú szabadalom • Berendezés emelőbakokon az emelőlap hengerein vagy görgőin nyugvó teher oldalirányú mozgatására

- a -lyett csak egy tengelyt és egy erre tolt j csövet is alkalmazhatunk, azonban ezen , esetben a súrlódás igen érezhetővé válik és ezenkívül a cső is könnyen elgörbülhet. A (d) és (e) tengelyek csapágyai az (f) tartókban vannak elrendezve, mely tartók vezetékei az állványfalak hosszában csúsz­nak. Hogy az (f) tartók könnyen csússza­nak, az állványokon (h hl) görgők kerül­nek alkalmazásra. Míg a (d) tengely forgattyújának forga­tása által a teher szokásos módon emelte­tik és sülyesztetik, addig az (e) tengely vagy henger forgatása a rajta nyugvó te­her oldalmozgatását létesíti, mely teher az általa előidézett súrlódás folytán, a ten­gely által magával vitetik és tova gördít­tetik. Az (e) tengelyek tehát mechanikusan hajtott szállítóhengerek gyanánt hatnak, melyek segélyével a munkadarab meghatá­rozott darabokra, például tartókba való lyukfúrásnál, pontosan eltolható. Az emelésre természetesen tetszés sze­rinti más, az emelőbakoknál szokásos be­rendezések is alkalmazhatók, például csa­varorsók kézikerékkel, csigák és hasonlók; ép így az üzem is különböző közlőművek segélyével, vagy bizonyos körülmények mel­lett géperő segélyével, valamint más emelc­bakoknál is foganatosítható. Hosszú munkadarabok továbbításánál több ily berendezés alkalmazandó, mi mellett a bakok áthelyezése által könnyen nagyobb darabokon mozgathatjuk a munkadarabokat és esetleges akadályokat, — ha ezek nem igen magasak — valamint a földön lévő lyukakat kikerülhetjük. Ezenkívül a munka­darabokat magasabban fekvő pontokra is továbbíthatjuk, a mennyiben a munkada­rabnak már kezdettől fogva a szükséges ferde helyzetet adjuk, minthogy a súrló­dási szögön belül mellékes, hogy az egyik bak magasabban áll-e, mint a másik. Azon­ban ugyané czélra a munkadarabot, egyik végének megfelelő emelése által, mindig vízszintesen tarthatjuk és a bakok áthe­lyezése és magasabbra állítása által a ter­het szállítás közben lépcsőzetesen emelhet- i jük. A berendezés oly módon is foganatosít­ható, hogy a teher emelése és eltolása egyidejűleg történik; továbbá az eltoláshoz nem okvetlenül szükséges, hogy a tenge­lyeket forgassuk, hanem az (e) tengelyeket lazán is hagyhatjuk és az egyik emelőkör­mön vagy bakon láncz, fogasrúdhajtás vagy hasonlók segélyével a terhet az (e) tenge­lyen húzhatjuk. Szerelési czélokra előnyös, ha a (g gl) állványokat nem kötjük szilárdan össze, hanem különállóan készítjük. Ezen esetben a hajtórészeknek az áthaladó (d) tengely segélyével való egyidejű hajtása többnyira nem lehetséges, és az emelés vagy sülyesz­tés mindegyik oldalról külön történik, és pedig, mint említettük, szintén fogaskere­kekvagy csavarorsók stb. segélyével, vagy pedig ismert módon kolostyák által. Az (e) tengelyek ezen kivitelnél tetszés szerinti hosszra készíthetők, úgy hogy a tengelye­ken nagy lemezek vagy más munkadarabok helyezkedhetnek el. Ha a mozgatórészek az (e) tengelyen ülnek, akkor ezen esetben az említett részeket eltolhatóan kell a ten­gelyen elrendezni, hogy a bakokat szük­ség szerint egymáshoz közelebb vagy egy­mástól távolabbra állíthassuk. A 4—6. ábrabeli kiviteli alak kocsiszek­rények vagy hasonló nehéz terhek emelé­sére szolgál. Az ily emelőbakoknál eddigelé fölfekvés gyanánt többnyire egy (m) ge­rendát (5. és 6. ábrák) alkalmaztak, me­lyet két (f) csavaranya, szögecselt fülek vagy hasonlók segélyével tart. Ha ezen ba­koknál a találmány értelmében egy (e) szállítótengelyt akarunk beiktatni, akkor ezt könnyen létesíthetjük oly módon, hogy az (m) gerendára az (e) tengely részére (n nl) csapágyakat csavarunk. Ezen eset­ben a munkadarab tovamozgatására czél­szerűen hajlással bíró fogaskerékhajtá­sokat, csuklós lánczokat vagy hasonlókat alkalmazunk, mint azt a 4., 5. és 6. ábrák oldal-, elől- és fölülnézetben mutatják. A tengelyek nem szándékolt mozgásai­nak megakadályozására, mindkét kiviteli i alaknál a szükséges kilincskerekeket és kin lincseket alkalmazhatjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents