31000. lajstromszámú szabadalom • Berendezés fémöntéshez, főkép fazekak öntésékez való öntőmagvak előállítására
fazekak öntéséhez való öntőmagvak előállításában áll, a mi oly módon történik, hogy több előnyösen csoportosított öntőmag egy külön kétrészből álló magszelenczébe helyeztetik és a fenéknyílásokon keresztül bizonyos alakkal bíró magvasak alkalmazása mellett bedöngöltetik úgy, hogy a magformafeleknek a köpenyformafelekkel való kicserélése után két részből álló, több öntőformával bíró nagy formaszekrények jönnek alkalmazásba, melyek megfelelő támcsapok segélyével bakokon nyugosznak és egymásutáni öntésre használhatók. A magforma és a köpeny külön előállítása czéljából és a fönt leírt négyrészből álló formaszekrénynek három részből álló formaszekrénnyel való pótlása, valamint a formaszekrényekkel gépi úton való leemelése czéljából már eddig is formázógépek lettek alkalmazva, melyeknél azonban a munkaművelet lényegében ugyanaz, mint a kéziformázásnál úgy, hogy az azoknál fölmerülő előnyök még említést sem érdemelnek. A jelen találmány értelmében az öntőmagvaknak a formába való behelyezése oly módon történik, hogy a magformafelek egymásután (egyre megy, ha egy vagy több mag van a formában elhelyezve) a megfelelő köpenyfelekkel kicseréltetnek, úgy hogy az öntőmagvak minden rázkódtatás nélkül, az öntésre készen álló helyzetbejutnak. A köpenyfelek egy két részből álló fordítóformalapra sajtoltatnak és mechanikai úton leemeltetnek oly módon, mint az a formázógépeknél általában szokásos. Ezen eljárás a következő előnyökkel bír: Mint már fönt említettük nem négy részből, hanem csak két részből álló nagy formaszekrények jönnek alkalmazásba, melyekben 2—3 vagy több öntvény előállítása egyszerre eszközöltetik. Az ily két részből álló forma-és magszekrény előállítása, valamint eunek jókarban való tartása sokkal olcsóbb, mint a négyrészből álló formaszekrényé és ennélfogva magától értetődik, hogy az ily módon előállított fazekak is sokkal olcsóbba jönnek mint a régi eljárás szerinti előállítottak. Az új berendezés egy kiviteli alakja és ennek alkalmazási módja az idemellékelt rajzok ábráin egymásután van föltüntetve, és pedig : 1. ábra egy négy mintával ellátott (a) fordító-formalapot mutat, mely minták közül kettő-kettő egymásmellett van elhelyezve olyképen, hogy fenekük kifelé van fordítva. Az (a) fordítólapon nyugvó (bl) formaszekrény (v) homokléczei az átfúrt vastagodásokkal vannak ellátva, mely vastagodásokra a magvasak lesznek erősítve ; 2. ábra egy (b2) formaszekrénnyel ellátott (a) fordító-formalap másik oldalát mutatja; 3. ábra a hozzátartozó (kl) magszelenczefélt ábrázolja; 4. ábra a magszelencze másik felét mutatja, melyben az (e) szögek segélyével megerősített (f) magvasak vannak elrendezve; 5. ábra az összeállított magszelencze metszete, a hol a fölső mag körülbelül 3 /i , résznyi magasságra van bedöngölve ; 6. ábra ugyanily szelencze metszetét mutatja, a hol is egy (g) maglapocska van behelyezve és megerősítve; 7. ábra egy a készen bedöngölt maggal ellátott magszelencze metszete ; 8. ábra a (kl) magszelenczefélt és a benne fekvő magot tünteti föl; 9. ábra ugyanily magszelenczefélt mutat, melyre azonban egy (bl) külső- vagy köpenyformafél van helyezve; 10. ábra a (bl) köpenyformafélt ábrázolja, melyben az (f) magvassal ellátott önlőmagvak vannak elhelyezve; 11. ábra az öntésre készen Összeállított szekrényt mutatja; 12. ábra ugyanezen szekrényt lefelé álló helyzetben és metszetben tünteti föl; 13. ábra a teljesen összeállított és alkalmas bakokon nyugvó szekrény távlati képét ábrázolja; 14 ábra egy kis átmérőjű és mély fazekak számára szolgáló (bl) külső formaszekrényt és egy (a) fordítólapot mutat. A három minta, mint ezen ábra mutatja, az (a) fordítólapon egymásmellett van elrendezve. A formaszekrény (c) szárnyai az összeállításnál a magvasak megerősítésére szolgálnak (2. kiviteli mód); 15. ábra a 14. ábrában föltüntetett (bl)