30941. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék szivarkákhoz való folytonos papírhüvelyek ragasztására
_ 2 -vei szorítható a fölső helytálló (d) tárcsához. A tövis a szokásos módon egy (h) állványba van ágyazva. A (c) nyílás két oldalán végignyúló (k) karok (m) kiindulási helyükön kissé vékonyabbra készíthetők azon czélból, hogy a tövis szélessége a tárcsák szomszédságában könnyen szabályozható legyen, a szerint, a mint bővebb vagy szűkebb papirhüvelyeket akarunk előállítani. Midőn a papírszalag a tövis hosszában, például a (d e) tárcsák által kifejtett húzóerő hatása alatt végigvezettetik, a hol a (d e) tárcsák fogaskerekekkel kapcsolódnak és mechanikai úton hajtatnak; a papírszalag először egy szerkezet mellett haladéi, mely annak egyik szélét, vékony sávban ragasztóanyaggal vonja be, azután pedig egy (i) alakító szerkezeten megy át, mely a papírszalag két szélét egymásra fekteti. Az ily módon hüvelyalakra hozott papírszalag most a (c) nyílás fölé érkezik s a (d e) tárcsák között halad el, melyek azt az 5. ábrán látható lapos alakra hozzák, miközben a szalag két szélét egymáshoz szorítják, úgy hogy ezek összeragadnak. A tárcsákon túl az ellapított hüvely hengeres alakra hozatik, és pedig a tövisnek egy meghosszabbítása által, mely a föltüntetett kiviteli alaknál két divergáló (j) lemezből áll, melyek a tövis végére vannak erősítve s külső oldalukon domború fölülettel bírnak. Ezen lemezek helyett a tövisnek egy üreges vagy tömör meghosszabbítása is alkalmazható, mely tetszőlegesen divergáló alakkal bírhat. A lapos hüvely szétfeszítésére különben bármely, a tövissel összefüggő, vagy attól független s a tárcsákon túl kisebb vagy nagyobb távolságban elrendezett alakító szerkezet is alkalmazható, a hol a tövis vízszintes, függélyes vagy rézsútos helyzetet foglalhat el. Azon esetben, ha az alakító szerkezet a tövistől független, a tövis a tárcsákon innen bármilyen alakban végződhet, ámbár a két oldalsó (k) kart előnyös megtartani, melyek a hüvelyt a tárcsák között vezetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás szivar kákhoz való folytonos papirhüvelyek ragasztására, jellemezve az által, hogy a hüvelyalakra hozott papírszalagnak egymásra fektetett két szélére, melyek közül az egyik ragasztóanyaggal van bevonva, kívülről ellenkező irányokban kétfelől nyomást gyakorolunk, a nélkül, hogy a hüvely belsejében a papírszalag egymásra fektetett két szélét alátámasztanánk. 2. Az 1. igényponttal védett eljárás foganatosítására szolgáló készülék, jellemezve egy tövis által, melynek egy lapos szakasza (c) hosszanti nyílással van ellátva, továbbá a tövis két oldalán elrendezett (d e) nyomó tárcsák által, melyek a tövisét körülvevő papirhüvely falait a (c) nyílásban kívülről egymáshoz szorítják, míg a (c) nyílás két oldalán (k) karok vannak elrendezve, melyek a hüvely vezetésére és a kívánt átmérővel való előállítására szolgálnak. 3. A 2. igényponttal védett ragasztó készüléknek egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a tövis folytatásában a nyomó tárcsákon túl egy divergáló lemezekből álló (j) feszítő szerkezet van elrendezve, mely az összelapított hüvelyt hengeres alakra hozza. (1 rajzlap melléklettel.) p állas RÉSZVÉNY társasás nyomdája Budapesten