30791. lajstromszámú szabadalom • Berendezés fejőgépek fejőtagjainak összefoglalására és beállítására

1. ábrán látható módon, egyenes helyzet ben és átlósan egymással szemben feksze­nek, a rudat a (d) perselyekben, ezeket az (e) perselyekben és ezeket végül a (b) cső­darabban becsiptetik, úgy hogy ily módon a rudak helyzetükben rögzítve vannak és sem hosszanti, sem oldalirányban el nem mozdulhatnak. Ha ellenben az ékdarabok az 5. ábrán látható helyzetet foglalják el, vagyis az épen jelzett síkkal szöget képe­zünk, mely helyzetbe az (a) rúdnak jobb­vagy balfelé történő elforgatásával juttatjuk azokat — az ékdarabok belső éleinek egy­mástól való távolsága annyira nő, hogy a rúd ós ékdarabok, illetve a (d) és (e) perselyek és a (b) cső között föllépő súrlódás megszűnik, tehát az (a) rudat nehézség nélkül lehet hosszanti és más irányban elmozdítani. A beállítás megtörténte után a rudat el­forgatásával a beállított helyzetben rögzít­hetjük. Hogy az ékdarabok az (a) rúd kihúza­tása után se eshessenek ki, azok a (d) perselybe sülyesztett (i) gyűrűn vannak al­kalmazva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés fejőgépek fejőtagjainak össze­fogására és beállítására, az által jelle­mezve, hogy a fejőtagok (a) rudak végein vannak alkalmazva, melyek egy legelő­nyösebben cső alakú és oly vezetékek­kel fölszerelt (b) összekötődarabon men­nek át, hogy a rudakat úgy ide-oda eltolni, mint az összekötődarabhoz viszo­nyítva' tetszőleges irány felé elforgatni lehessen. 2. Berendezés az 1. igény szerint, az által jellemezve, hogy egyrészt a cső alakú (b) összekötő részben alkalmazott mindegyik vezeték négy-négy részből áll, melyek közül kettő-kettő a megfelelő (a) rudat veszi körül és a másik két, az összekötő darabban forgatható (e) részben van ágyazva, másrészt pedig az (a) rúd és a hozzátartozó két (d) rész között két átlósan szemben fekvő ékdarab van el­helyezve és akként elrendezve, hogy ezeket az (a) rúd kismérvű elforgatásá­val két különböző helyzetbe lehessen állítani, mely egyik helyzetben az ék­darabok a (d e) részeket egymástól tá­volítják és ily módon az (a d e) részeket a (b) összekötődarabban kölcsönösen meg­szorítják. (1 rajzlap melléklettel.) PALLM HÉSZVÍNY *K8ASÁG NYOMOÁjfc BUWPeSTBv

Next

/
Thumbnails
Contents