30722. lajstromszámú szabadalom • Eljárás briketteknek szilárd hulladékokból való előállítására
— 2 dig ammoniumszulfát, ammonioldat, stb. előállítása czéljából tovább kezelhetjük. A retortákban visszamaradó, nagyjában szénből álló maradékot a retortákból eltávolítjuk és víz segélyével vagy más módon lehűtjük. Erre ezen maradékból az első kiválasztásnál benmaradt kisebb lemezeket, fémdarabokat, stb. kiválasztjuk, a mit ezen állapotban könnyen végezhetünk. Az ismételt kiválasztást kézzel és osztályozólemez segélyével vagy a nélkül eszközölhetjük; szükség esetén a vas kiválasztására mágneses separatort is alkalmazhatunk. A maradékot ezután megőröljük és megfelelő módon brikettekké alakítjuk. így például a maradékot az őrlés alatt vagy után azon kátrány kis mennyiségével keverhetjük, melyet a hulladékok desztillácziójánál kaptunk, vagy pedig szénhydrogénvegyületekkel is keverhetjük, megfelelően a körülményeknek. A kisérletek azt mutatták, hogy folyékony kátrány alkalmazásánál igen jó eredményeket kapunk, ha ezen folyadékból körülbelül 56— 65 litert 1000 kg. megőrölt szénnel keverünk össze, vagy pedig ha 28—37 liter szénhydrogénvegyületet 1000 kg. megőrölt anyaghoz adunk. A briketteknek az időjárásnak ellentállóvá tételére czélszerű az anyaghoz kevés szurkot hozzáadni, melynek százalékaránya 3—5% között változhatik; ezen esetben kevesebb kátrányra vagy más szénhydrogénvegyületre van szükség. Nagyobb mennyiségű szurok alkalmazásánál a többi szénhydrogénvegyületeket egészen elhagyhatjuk, azaz más szavakkal, a megőrölt anyagból jó minőségű briketteket sajtolhatunk, ba az anyaghoz kísérletileg meghatározott mennyiségben tetszésszerinti pótlékot adunk hozzá. A föntemlített kiválasztott anyagokon kívül a szemétládákban, hamúgyűjtőkben, szemétdombokon és hasonló helyeken található összes anyagok, melyek rongyokat, papirt, salakot, port, forgácsot, fürészport, szalmát, bőrdarabokat, állati és növényi anyagokat, mint csontokat, halhulladékokat, piaczi hulladékokat, döglött állatokat, exkrementumokat és beleket tartalmazhatnak, pörköltetnek és szénné vagy faszénné redukáltatnak. Habár a különböző városokból, vidékekről vagy területekről származó hulladékok alkatrészei, összetétele, stb. igen különböző, valamint egy meghatározott vidékről kapott hulladékok is télen és nyáron vagy időnként más és más minőséggel bírnak, ez az eljárásra nézve nem bír befolyással, a mennyiben a hulladékok mindannyian oly módon kezeltetnek, hogy a melegnek a hulladékokra zárt tartáuyokban való behatása folytán a hulladókok többszörös vegyületei egyszerűbb vegyületekre, illetve a hulladékok elemeire bontatnak föl, azaz más szavakkal az ezen hulladékokat képező többszörös organikus vagy anorganikus vegyületek heterogen masszáját egyszerűbb vegyületekre vagy elemekre bontjuk föl vegyi úton, melyek a kereskedelemben hasznosíthatók. A föntleírt eljárással a hulladékoknak (mint ilyeneknek) tökéletes fölbontását zárt tartányokban vagy terekben végezzük, úgy hogy a szabaddá lett káros vagy veszélyes alkatrészek nem kerülhetnek a levegőbe. A kapott anyagból igen jó minőségű tüzelő-briketteket készíthetünk, melyek nem bírnak kellemetlen vagy egészségtelen szaggal és melyeket szén helyett használhatunk. Egyidejűleg különféle hasznos anyagokat kapunk, melyek a kereskedelemben és iparban jól értékesíthetők. Tehát úgy a briketteket, mint az utóbb említett anyagokat oly hulladékokból állítjuk elő, melyek eddigelé csaknem vagy egészen értéktelenek voltak és melyek kellemetlenek, valamint eltakarításuk is sok nehézséggel és költséggel járt. Megjegyzendő, hogy habár a föntebbiekben a kapott szénnek a desztillálás után kereskedelmi czikkó való kikészítésére a legczélszerűbb eljárás van leírva, a találmány még sincs ezen kikészítésre korlátozva, a mennyiben a retortákból kapott anyagot nem okvetlenül szükséges brikettek alakjára hozni, hanem különböző módon kezelhető tovább és szabálytalan alakban is forgalomba hozható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás briketteknek szilárd organikus anyagokból szén vagy más költséges javító anyagok hozzáadása nélkül való elő-