30600. lajstromszámú szabadalom • Forgószivattyú három különböző szögsebességű, gerezdaalakú dugattyúval

- 2 -Az (A) kezdő helyzetben az (m ml) du­gattyúk szemben fekvő föliiletei a henger gerinczvonalában érintkeznek egymással. Az exczentrikusan ágyazott tárcsának a nyíl irányában való forgatása alkalmával az (ml) dugattyú a forgás irányában előre siet, a mennyiben gyorsabban mozgattatik, mintáz (m) dugattyú, minek következtében a két (m ml) dugattyú egymás felé néző fölü­letei, mint az 1. ábrán a (B) és (C) hely­zetek mutatják, mindinkább eltávolodnak egymástól s a (D) helyzetben, miután egy félkört leírtak, s a két dugattyú által ké­pezett szög felező vonala ismét a gerinczvo­nalba esik, legnagyobb távolságukat érik el. A hajtótengely továbbforgásánál, a má­sodik félkörbe való átlépés alkalmával a gyorsított mozgás a hátsó (m) dugattyúra vitetik át, minek következtében a két fö­lület távolsága folyton csökken, mint az (E) és (F) helyzetek mutatják, míg végül a két fölület a kezdőhelyzetbe tér vissza. Mivel az (a) és (al) szívó és nyomó csa­tornákat a henger gerinczvonalában csak egy vékony szalag választja el egymástól s a csatornák köpenyét alul is csak kevéssel kisebb darabon nem veszik körül, mint a mennyit a dugattyúk legnagyobb távolsága a legmélyebb helyzetben kitesz, ennélfogva két-két dugattyú egymás felé néző lapjai, egyrészt, miután a gerinczvonalon az (A—D) helyzetek által föltüntetett mozgással át­haladtak, a távolság folytonos növekedése következtében légüres teret képeznek s a folyadéknak az (a) szívócsatornán való be­szívását idézik elő, másrészt viszont távol­ságuknak a (D—F—A) helyzetekben való csökkenése következtében a beszívott fo­lyadékot az (al) nyomócsatornán keresztül kiszorítják. Megfordított mozgásnál a szívó, illetve nyomó csatornák is fölcserélődnek, máskü­lönben pedig a működési mód ugyanaz ma­rad. Mivel a működő dugattyúk a kúpos (L) tengely által köpenyfölületükön, az (N) tárcsa által pedig oldallapjaikon tömíttet­, nek s a gerinczvonalban érintkező dugaty­tyúlapok holt teret nem képeznek, ennél­fogva a szivattyú szívóhatása a teljes vá­kuumot igen megközelíti. Mivel továbbá ezen szívóhatás nincs periodikusan megsza­kítva, hanem folytonos módon lép föl, a szívás a legnagyobb megengedhető mély­ségből is biztosan és a nélkül megy végbe, hogy a szívóvezetékben talpszellentyűk vál­nának szükségessé, vagy azokat előzetesen vízzel kellene megtölteni. Mivel továbbá a folyadék beszívása fokozatosan és egyenle­tesen, megszakítás nélkül történik, a szi­vattyú még szélszekrények alkalmazása nél­kül is teljesen lökésmentesen dolgozik. A folyadék nyomása, mely két átellenes, egyenlő nagyságú fölületet talál, a megál­lítást a dugattyúk bármely helyzetében megengedi, míg a szívó és nyomó vezeték­nek a dugattyú szoros zárása következté­ben való elkülönítése a zárószelepek alkal­mazását fölöslegessé teszi. Mivel a szi­vattyú tömítése az állító csavarok segélyé­vel könnyen helyreállítható, a terhes után­csiszolás elmarad. Hozzáférhetlen vagy tö­rékeny részek a szivattyún nem fordulnak elő s fegyverzetek is szükségtelenek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Forgó szivattyú három különböző szög­sebességű, gerezdalakú dugattyúval, me­lyeknek hajtása egy exczentrikusan ágyazott tárcsáról sugárirányú hasíté­kok és csapok segélyével történik, jel­lemezve az által, hogy a tárcsa és hajtó­szerkezet a hengerbe van helyezve, úgy hogy a hengerből csak a tárcsa tenge­lye nyúlik ki s ennélfogva csak egy egy­szerű tömítő szelencze származik. 2. Az 1. igényponttal védett szivattyúnak egy foganatosítása, jellemezve egy laza hengeres orsóra tolt s két ürös, kívül kúpos részből álló (L) tengely által, mely a dugattyúknak forgástengelyül szolgál s melynek kúpos külső lapjai segélyével a dugattyúk a henger falához szorítha­tók. (1 rajzlap melléklettel.) PAU>« RÉSZVÉNY TÁRBA8AC* N¥< MOAJA BUDAPESTEN

Next

/
Thumbnails
Contents