30590. lajstromszámú szabadalom • Szikrapálya elrendezés elektromos vezetékeknél, ezeknek a villámcsapás és a feszültség túlságos növekedés ellen való megvédésére
- 2 dával működik együtt, ismeretesek, azonban ebben az esetben az elrendezés működési módja egészen más, minthogy ebben az esetben a hosszabb szikrapálya hossza a kiegyenlítendő feszültségnek megfelelő hoszszúsággal egyenlő és a szikrák a feszültségnek és enerzsiamennyiségnek megfelelő a védendő vezetékkel kapcsolt és a közelebbi, vagy távolabbi eloktróda között csapnak át, míg a jelen találmánynál a rövidebb szikrapálya arra szolgál, hogy az ezen átcsapó szikra által indított hullámok a feszültséghez mérten túlságosan hosszú szikrapályán szikra átcsapását tegyék lehetővé. SZABADALMI IGÉNY. Szikrapálya-elrendezés elektromos vezetékeknél, ezeknek a villámcsapás és a feszültség túlságos növekedése ellen való megvédésére, az által jellemezve, hogy az (a) szikrapálya hossza az elvezetendő áram feszültségének megfelelő átcsapási távolságnál hosszabb és hogy eme szikrapálya mellett egy második, rövidebb, a védendő vezetékkel nagy ellenállás vagy kondenzátor útján kapcsolt rövid szikrapálya van alkalmazva, mely a hosszabb szikrapályán a szikra átcsapását a rövidebb szikrapálya által indított elektromos hullámok hatása alatt teszi lehetővé. (1 rajzlap melléklettel.) P ALIAS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDAJA BUOAPSSTei*