30571. lajstromszámú szabadalom • Csöves hűtő

és födél között a hidak alkalmazásával tör­ténő képezése által tér el, a mennyiben a föntebb említett angol szabadalomnál al­kalmazva van ugyan egy a palástba betolt csőrendszer, de a hűtendő vagy lecsapandó anyagnak kígyóvonalban való vezetése sem czélul kitűzve, sem véletlenül elérve nincs. A tömör szerkezet mellett elért igen nagy hűtőfelület, a kevés és egyszerű tö­mítés, továbbá az a körülmény, hogy a hű­tőt bármely anyagból elő lehet állítani, a hűtőt bármely iparágban, bármely hűtési művelet foganatosítására igen alkalmassá teszi. Ha a csöves hűtőt például az (e) cső­csonkjával egy desztilláló készülékkel kap­csoljuk, a gőz és csapadék zeg-zugvonal­ban folyik át az összes csősorokon és alul az (a) csőcsonknál távozik a hűtőből. Vilá­gos, hogy a berendezés segélyével a lenem csapódott gőzöket a csapadéktól el lehet választani, tehát a hűtőt frakczionáló hűtő gyanánt is lehet használni. Ha az (S) cső­csonknál egyidejűleg megfelelően megvá­lasztott hűtőfolyadékot vezetünk be, pél­dául kátrány lepárlásánál nyers kátrányt, akkor a kátrány megfelelően előmelegítve és víztelenítve, az (U) túlfolyató csőnél megfelelő mennyiségben távozik. Ha az (a) csőcsonkot egy lepárló oszlop lepárló csövével kapcsoljuk, a hűtő frak­! czionáló visszafolyató hűtő gyanánt szere­| pel és az (e) csőcsonkon csakis jól frak cziónált gőzök távoznak. Ha a hűtőfolya­' dék ugyanaz az anyag, melyet frakczionálni ke1 ], például nyers benzol, módunkban áll, hogy az (S) csőcsonkon a visszafolyató hű­tőbe bevezetett nyers benzolt a benzol le­párlása közben 80°-on tartsuk, 110°-ra föl­hevítsük, mikor a toluol lepárlása meg­kezdődik, 135°-ra emeljük föl a hőmérsék­letet, mikor a xylol lepárlása következik stb. A hűtőbenzolból kiváló benzolt, toluolt, xylolt stb. a frakczionáló oszlopba vezet­jük vissza, miáltal ennek teljesítő képes­sége nő. SZABADALMI IGÉNY. Csöves hűtő, melynek csövei függélyes cső­falakba vannak befogva és ezekkel ösz­szefüggő egésszé egyesítve, a palástban elhelyezve, az által jellemezve, hogy a csőtorkolatoknál váltakozva, hidak van­nak oly módon elhelyezve, hogy ezek a csőfalakkal, palásttal és ennek födelé­vel tömítve, zárt kamrákat képezzenek, melyek a hűtőfolyadéknak vagy gáznak az egyes csősorokon való átáramlását teszik lehetővé. il rajzlap melléklottei.) PALLAS HÉBZVÉrv-ÁqflAaÁG NYOMOAJA BiWAp tíTÉA

Next

/
Thumbnails
Contents