30536. lajstromszámú szabadalom • Gázizzófénylángzó

iu. § a* élforgását előidéző elmozdítása után a menesztő befolyása alól fölszabaduljon és könnyen mozgatható legyen. 3. Gyújtólánggal ellátott gázizzófénylángzó, jellemezve az által, hogy az (i) lángzó­testet, melynek közepén a gyújtóláng­hoz vezető (r) cső foglal helyet, egy (11) csatornákkal ellátott (o) köpeny veszi körül, míg a lángzótestben (1 12) átbo­csátó nyílások vannak kiképezve, me­lyek az (o) köpeny állása szerint ez utób­binak (11) csatornáival összeköttetésben állnak vagy nem, úgy hogy a lángzót tápláló gáz átmehet vagy pedig elzára­tik, a nélkül, hogy a gáz elzárása a kö­zépen elrendezett (r) csövet befolyá­solná. 4. A 3. igénypontban védett lángzónak egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a lángzó fúvókáján elrendezett (o) kö­peny a (w) hengerben mozgó (wl) du­gattyúval áll összeköttetésben, mely a hengerrel közlekedő (sl) vezetékben lé­tesített légsűrítés vagy légritkítás foly­tán az egyik vagy másik irányban moz­dul el, minek következtében a csatornák megnyittatnak vagy elzáratnak s a láng meggyúlad vagy kialszik. (1 rajzlap melléklettől.) &AUAA «á«vfcN» 1 ÁASASÁG ^OMDAJA BUDAPest*.

Next

/
Thumbnails
Contents