30393. lajstromszámú szabadalom • Berendezés mezőgazdasági gépek s egyéb eszközök vontatására szolgáló kocsik fölborulásának megakadályozására
mos (m) tengely fölvételére szolgálnak. E tengely körül kétkarú (n nl) emeltyűk forognak. A (b) dobra föltekeredő (c) kötél a (d2) csigán megy keresztül, melynek horogjába az (n) emeltyű (n2) vége kapaszkodik. A (c) kötél azután az eke (e) csigáján megy keresztül és az'(i) lemez mellső részén az (f) gyűrűhöz van erősítve. Ha az ekét vontatjuk, a (c) kötélre gyakorolt húzó erő a (d) csigát és ezzel az (n) emeltyű (n2) végét megemeli. Az (n) emeltyű j másik (n3) vége ekkor az (i) lemezre tá- j maszkodik és így a (j) lapátokat besü- ; lyeszti a földbe. Azonkívül az (f) gyűrűre gyakorolt húzó erő is. elősegíti ezen lapátoknak a földbe való benyomulását, és pedig az által, hogy a (h) keretet fölső tengelye körül kilendíti és ezzel a lapátokat az eke irányában eltolja. A (bl) dobra fölcsavart (cl) kötél ugyanilyen módon egy (dl) csigán megy keresztül, mely az (n) emeltyűvel szimmetrikusan elrendezett (nl) emeltyűbe van beakasztva. A kötél húzó ereje itt is megemeli a (dl) csigát, úgyszintén az (nl) emeltyű megfelelő karját, mikor is ennek (n4) vége nyomást gyakorol a (jl) lapát fölött az (i) lemezre és ezzel ezen lapátot benyomja a földbe. A lapátoknak a földbe való benyomulását egy (o) láncz határolja, mely egyik végével a kocsinak a (h) keretet tartó oldalfallal szemközt fekvő oldalfalán van megerősítve, míg másik vége az (i) lemez egy . gyűrűjéhez van kötve. Ha e láncz meg van feszítve, a lapátoknak a földbe való benyomulása megszűnik. Ily módon a kocsi fölborulása gyakorlatilag lehetetlenné van téve, mert az eke vontatására szolgáló kötelek csak csekély magasságban vannak a föld fölött, mely ma- ! gasság az (o) láncz meghosszabbításával tetszőlegesen kisebbíthető. Hogy a lapátokat a földből ki lehessen emelni, elegendő egy a kocsinak az (o) lánczot tartó oldalfalán megerősített csigasor vagy egyéb emelőszerkezet (p) horog- • ját egy az (i) lemez hátulsó részén elrendezett (q) gyűrűbe beakasztani és a csigasort működtetni. A lapátok ez által könynyen kihúzhatók a földből. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés mezőgazdasági gépek és egyéb eszközök vontatására szolgáló kocsik fölborulásának megakadályozására, jellemezve két (j jl) lapát által, melyek egy közös (i) lemezre vannak erősítve, mi mellett ezen (i) lemez egy (h) keret segélyével az (a) kocsinak a vontatandó gép felé eső oldalfalához van csuklósan kötve és ezen (i) lemezen kétkarú (n nl) emeltyűk vannak elrendezve, melyek szemközt fekvő (n3 n4) végükkel a (j jl) lapátok fölött az (i) lemezre támaszkodnak és ez által a vontatandó gépet húzó (c cl) kötelekben föllépő húzásnál a lapátokat a földbe nyomják. 2. Az 1. pontban igényelt berendezés egy foganatosítási alakja, az által jellemezve, hogy az (n nl) emeltyűk az (i) lemez közepén elrendezett (m) tengely körül forgathatók és szabad végeiken a (c cl) kötelek vezetésére szolgáló (ddl) csigákkal vannak összekötve, melyek az (a) kocsin lévő (b bl) dobokról és (d dl) csigákról a vontatandó gépen lévő (e el) csigákon keresztül az (i) lemezen lévő (f) gyűrűkhöz vezetnek. 3. Az 1. pontban igényelt berendezés egy foganatosítási alakja, jellemezve egy (o) láncz által, mely az (i) lemez középrészét az (a) kocsival köti össze azon czélból, hogy a lapátoknak a földbe való benyomulását határolja. 4. Az 1. pontban igényelt berendezés egy foganatosítási alakja, az által jellemezve, hogy az (i) lemez hátulsó részét egy csigasor vagy egyéb emelőszerkezet köti össze az (a) kocsinak a (h) keretet tartó oldalfallal szemközt fekvő oldalfalával azon czélból, hogy a (j jl) lapátokat a földből könnyen ki lehessen húzni. (2 rajzlap molléklottel.) BÉSZVÉNYTABSAft1 " NVOMOÁJA BUDAPESTÉ*