30368. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet a nyomtató henger hajtására időszakonként forgó nyomtatóhengerrel bíró körfogó sajtókhoz
kerék megfelelő fogából, jut a (8) bütyök | az 1. ábrán látható normális helyzetébe és ezen helyzetében mindaddig állva marad (3. ábra), míg a (7) bütyök újbóli körülforgása után ismét az 1. ábrán rajzolt helyzetet foglalja el. Az (1) formahenger másodszori körülforgása alatt tehát a (3) nyomtató ' henger nyugodtan áll, míg ezen forgás befejeztével (1. ábra) ismét elforog a (3) nyomtató henger is. Valamely ismert rögzítő szerkezet, pl. egy (9) rúgó hatása alatt álló (10) emeltyű segélyével, mely (11) csigájával a nyomtató henger (6) tengelyére ékelt (13) tárcsa (12) kimetszésébe illeszkedik, a nyomtató henger azalatt, míg annak állva kell maradnia, helyzetében rögzíthető. Míg tehát az eddig ismert szerkezeteknél a nyomtatóhenger egyszeri körülforgásának elérésére a formahenger kétszeri körülforgása alatt, a két henger csak az előirt irányban foroghat körül, visszafelé forgásuk tehát meg nem engedhető, addig a jelen szerkezet alkalmazása esetén, a bütykök profiljának megfelelő alakításával, az is elérhető, hogy mindkét henger ugyanolyan effektussal foroghat úgy előre mint hátra. SZABADALMI IGÉNY. [ Szerkezet a nyomtató henger hajtására időszakonkint forgó nyomtató hengerrel bíró körforgó sajtókhoz, azáltal jelemezve, hogy a nyomtató hengert a formahenger, két egymáson legördülő bütyök közvetítésével, azáltal hozza mozgásba, hogy a formahenger átmérője annyival kisebb, mint a nyomtató hengeré, hogy az (5) formahengertengelyen elrendezett (7) bütyök a formahenger egyik körülforgása alatt a (6) nyomtatóhengertengelyen lévő (8) bütyökkel kapcsolatba jön és ezt magával viszi, míg a formahenger másik körülforgása közben ennek (7) bütyke a nyomtatóhenger (8) bütykéhez képest előresiet, úgj7 hogy a nyomtató henger ismert módon nyugalomba hozható. (1 rajzlap melléklettel.) * DALLAS RÉ9ZVÉNYTÁR8A8ÁO NYOWDÁJA BUDAPE8TE*I