30271. lajstromszámú szabadalom • Berendezés vonatsorompók hajtóművein, az előcsöngetés és a sorompófák zárásának kényszerített együttes végzésére
ten az (m) csavaranya ül, mely sugárirányú toldatokon (q) fölületeket, golyókat vagy rugalmas csuklós kapcsolás által megerősített pofákat tart. Ha az (u) csavarorsót a hajtómű mozgásánál megfelelő irányban forgásba hozzuk, akkor az (m) csavaranya az (u) orsóval együtt forog, azonban a levegőnek a (q) fölületekre (2. ábra) kifejtett ellenállása folytán, vagy a tömeg tehetetlensége (3. ábra), illetve a pofáknak egy (n) falon (4. ábra) való súrlódása vagy a röpítő erő által kilendített pofáknak egy esetleg rugalmasan berendezett (j) ellenálláshoz (5. ábra) való hozzáfekvése folytán nem forog ugyanazon sebességgel, mint az orsó. A csavaranya tehát ennek folytán az orsón fölemelkedik és pedig addig, míg az orsó fölső végén elrendezett (b) ütköző a csavaranya toldatának egyikét oldalt éri és így a csavaranyát kényszeríti, hogy ugyanolyan sebességgel forogjon, mint az orsó, illetve, hogy az orsó mozgásait kövesse. Ha a forgó mozgást megszakítjuk, akkor a csavaranya önsúlya folytán az orsón lecsavarodik és eredeti helyzetébe tér vissza. Hogy már most a sorompó őrnek a hajtó műnek az előcsöngetéshez és a sorompó zárásához szükséges mozgatásit egy mozgásirányban megszakítás nélkül kellessen végeznie, az (a) forgattyútengelyre egy (s) kilincskerék (2. ábra) van fölékelve, melybe egy (f) zárókilincs (z) foga csak akkor csattanhatik be, ha a kilincs hátsó (fl) toldatát egy az (m) csavaranya által befő- i lyásolt (h) emeltyű a fölemelkedésben nem gátolja meg. Mihelyt az (m) csavaranya az orsó forgó mozgásának megszakításánál az orsón lecsavarodik, a (h) emeltyűre nyomást fejt ki és ezen emeltyűt az (fl) kilincstoldatról fölemeli, úgy hogy a kilincs (z) fogával az (s) kilincskerékbe becsattanhatik és a hajtóműnek ugyanazon irány- : ban szándékolt újbóli forgatását megaka- ; dályozza. Az (f) zárókilincs még egy mellső (f2) toldattal is bír, mely az (r) kapocskereken ( elrendezett (t) peczek befolyása alatt áll; ! ezen kapocskereket a hajtómű dobtengelyéről vagy egy tetszés szerinti közlő műről az egyfogú (e) tárcsa foganként előre forgatja. A mint az (r) kapocskerék ezen forgatásánál a (t) peczek az (f2) kilincstoldat alá kerül, a kilincs fölemelkedik és így a kilincs a (t) peczek által is megakadályoztatik, hogy az (s) kilincskerékbe becsattanj ék. Ezen helyzetben az akasztómű említett részei a hajtómű forgatásának kezdeténél, illetve az előcsöngetés kezdeténél vannak. Ezen mozgás alatt legelőször a (t) peczek az (f2) kilincstoldat alatt időnként elmozgatta tik; minthogy azonban már előzetesen az (m) csavaranya az (u) orsón fölemelkedett, miáltal a (h) emeltyű kilengett és az (fl) kilincstoldatra nyomást fejt ki, ennek folytán a kilincs a kilincskerékbe nem csattanhatik be. A becsattanás azonban azonnal bekövetkezik, mihelyt a mozgást megszakítjuk, minthogy ez esetben a lecsavarodó csavaranya a (h) emeltyűt leszorítja és utóbbinak ez által a kilincset szabaddá kell tennie. Ha ezen megszakítás után a hajtóművet ugyanazon értelemben akarnók tovább forgatni, akkor ezen forgatást a kilincs megakadályozza, miért is a sorompó őrnek a hajtóművet kezdeti helyzetébe kell visszaforgatnia, hogy a (t) kapocskerékpeczek által az (f) kilincset ismét kiemelje és csak ezután kezdhető meg az eredetileg szándékolt mozgatás. Hogy a (t) peczket a kezdeti helyzetbe való visszaforgatásnál ne lehessen ezen helyzeten túl kimozgatni, miáltal a kilincs szabaddá tétetnék, az (i) emeltyű van elrendezve, mely oldalt a (c) toldattal van ellátva; a (c) toldat a (t) peczeknek az (i) emeltyűbe való ütközésénél egy az orsóhajtás kúp- vagy csavarkerekén megerősített (p) peczek pályájába lép be. A (s) kilincskerék helyett ezen (p) peczket is használhatjuk az (f) kilincs (z) fogával való kapcsolatba hozatalra (3. ábra). A 3. ábrában rajzolt kivitelnél az (i) emeltyű az ezen esetben egykarú (h) emeltyűvel merev szögemeltyűvé van összekötve és az. (r) kapocskereken elrendezett két (t) és (tl) peczek által az (i) emeltyű