30164. lajstromszámú szabadalom • Újítás villanyos árammal hajtott szántó eszközökön
rövidíteni a fix pontoktól a dinamóhoz vezető kábeleket, a mi minden további nélkül a kábeleket hordó kábeldobok fordítása által történhetik. A dinamógép ezalatt fekve maradhat, azonban egy útimozdonynyal kapcsolatosan is szerelhető, úgy hogy ez maga is szabályozhatja a távolságot. Fönt körülírt szerkezet oly szántóeszközöiknél alkalmazható, melyek a szántóföldön ide-oda vezettetnek (mint például a gőzeke-rendszerű billenőekéknél). A szántóeszköz előrehaladása természetesen a kábelek hosszától függ. Ha a szántóeszköz a kábel végére érkezett, akkor az áram átkapcsolta tik és a szántóeszköz vissza vezettetik a meghaladott útvonal mellé, a míg újra elfogy a másik kábel hossza. Tehát megközelítőleg egyenlő hosszúságú kábeleket kell alkalmazni. Természetesen mindig az út hossza szerint több vagy kevesebb kábel gombolyítható föl illetve le. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Üjítás villamos árammal hajtott szántóeszközökön, jellemezve szigetelt vezetőkábelek alkalmazása által, melyek csupasz végei a kábeldobokon vannak elhelyezve s melyek a villamos áramot azután a szántóeszközre szerelt motorra vezetik, mialatt a szántóeszköz továbbhaladása által az egyik kábel az egyik dobra önműködőlég fölgombolyíttatik s a másik kábel önműködőlég legömbölyíti tátik. 2. Karikavezetékek alkalmazása, hogy a kábelek a szántóeszköz állványán ne dörzsőlődjenek és a kábelek szabályosan föl-, illetve legombolyíttassanak. il rajzlap melléklottel.) PALIAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUOAP 6T»