30003. lajstromszámú szabadalom • Vontató berendezés vízi járművek számára

— 2 — Ily módon a dolgozó fölületek kopása a minimumra vau redukálva és a hatásfok a lehető legjobb. 5. A szorító kerekeknek két vagy több párja alkalmazható és ezáltal a mozgató kötélhez való tapadás a kerékváz által ki fejtett, adott nyomás mellett fokozható. 6. Hosszúkás keresztmetszetű mozgató kábel talál alkalmazást, mely több vékony kötélből van összetéve, a hol ez utóbbiak oly elhelyezéssel birnak, hogy legszélesebb oldalaikon szoríttatnak meg a szorító kere­kek által, minek következtében az érintkező fölület és a tapadás nagysága fokozódik. 7. A mozgató kötél rúgók által hordott függesztő rudakra van fölfüggesztve, mely berendezés lehetővé teszi, hogy a fölfüg­gesztési pontok az elhaladó vontató hajó által megkivánt mértékben sülyedhessenek, ahol a rugók a kötelet ismét normális magasságba emelik, mihelyt a vontatóhajó elhaladt. 8. Hogy a fölfüggesztési pontok mellett való sima elhaladás megkönnyíttessék, a mozgató kötél egy háromszögalakú beren­dezésre van fölfüggesztve és a szorító ke­rekek a háromszög talpa mentén haladnak tova, anélkül hogy a háromszög csúcsánál levő függesztő hüvelyeket érintenék. 9. A mozgató kötél oly módon van föl­függesztve, hogy a víz fölszíne fölötti ma­gassága szükség esetén bármely pillanatban, bármelyik fölfüggesztési pontnál, egyetlen ember által néhány másodpercz alatt meg­változtatható. A föntebbiekben vázolt berendezés más egyebekkel együtt részletesen le fog iratni a mellékelt rajzok kapcsán, melyeken az 1. ábra a találmánybeli berendezéssel el­látott vontatóhajó oldalnézete, ahol a hajó­nak a néző felé eső oldalfala el van távo­lítva, hogy a belső berendezés látható le­gyen; a 2. ábra a kapaszkodó szerkezet fölülnézete működésen kívüli helyzetben, a 3. ábra ugyanannak hátnézete, a 4. ábra szintén hátnézet az indításnak megfelelő helyzetben, mielőtt a vontató kötél megfeszült volna, az 5. ábra hasonló nézet, midőn a vontató­kötél teljesen meg van terhelve és a von­tatott hajót magával viszi, a 6. ábra a találmánybeli berendezéssel el­látott vontatóhajó keresztmetszete a köz­ponti csavartengely föltüntetésével, mely a két függélyes tengelyt ellenkező irányban hajtja, a 7. ábra a fölső állványnak és tartójának fölülnézete, mely a függélyes hajtótengelyek csapágyait hordja, a 8. ábra a vontató horoghoz kötött vég­telen vontató-kötél elrendezésének fölül­nézete, ahol ezen kötél feszültségének változtatásával a mozgató kötélbe való kapaszkodás erőssége önműködően változ­tatható, a 9. ábra a kapaszkodás erősségét önműkö­dően változtató berendezés egy módosításá­nak hátsó nézete, a 10. ábra ugyanannak fölülnézete, a 11. ábra egy hajtó vagy kapaszkodó kerék oldalnézete, a 12. ábra a találmánybeli kombinált ka­paszkodó és hajtó szalag külső oldala, a 13. ábra ugyanannak a fogaskerekekkel kapcsolódó másik oldala, a 14. ábra a 12. ábrán föltüntetett kapasz­kodó és hajtó szalag egy kapaszkodó fém­lemezének középpontján keresztül vett füg­gélyes metszet, a 15. ábra a 12. és 13. ábrán föltüntetett kapaszkodó és hajtó szalag fölülnézete, a 16. ábra az 1—5. ábrákon látható kapasz­kodó berendezésnek egy módosítása, a 17. ábra a 16. ábrán föltüntetett kapasz­kodó kerekek végnézete szorító helyzetben, egy fölfüggesztési pontnál való elhaladás alkalmával, a 18. ábra a mozgató kötél fölfüggesztésére szolgáló új berendezés mellső vagy hátsó nézete, a 19. ábra a mozgató kötelet a függesztő rúdhoz erősítő háromszög oldalnézete, vé­gül a 20. ábra az elektromos hajtásra és oda és vissza való vontatásra berendezett fölépít­mény általános nézete. Az 1—5. ábrákon (1) a vontató hajót

Next

/
Thumbnails
Contents