29964. lajstromszámú szabadalom • Eljárás mindennemű mintáknak átvitelére az eredetinek az átviteli fölületre gyakorolt vegyi behatása útján
— 2 — eljárás szerint állítottunk elő, valamint az j ugyanilyen módon előállított ezüst képeket, j miután azokat anioniák éteres oldatával ke- | zeltük. Az eredeti kép előállítására a fotokémiai eljáráson kívül más eljárásokat is alkalmazhatunk. A rajzot pl. kaliumplatinklorür telített oldatával készíthetjük el és az említett sókat káliumferrooxalát telített oldatának behatása útján fémes platinává alakíthatjuk át. Bevonhatunk pl. papirost valamely mangánoxidvegyület rétegével azáltal, hogy azt kissé alkalikus konczentrált kaliumpermanganát oldattal ecseteljük be. Ha ilyen papirosra, miután azt mostuk és megszárítottuk, konczentrált oxálsav oldattal rajzolunk, úgy barna alapon fehér vonalas rajzot kapunk. Ezen alap azután, mint katalizátor hat, a vonalak ellenben nem. Maguk azok a képek is, melyeket a következőkben ismertetendő eljárás segélyével állítunk elő, bizonyos körülmények között ismét mint katalizáló eredeti képek gyanánt alkalmazhatók, mint pl. a 4. példa szerint előállítható manganoxidképek. Ezen eredeti képek azután vagy papirosra vagy más képhordozókra való sokszorosításra vagy pedig arra használhatók, hogy a katalitikus hatás útján fémes vagy más fölületeken azokat a fizikai vagy vegyi különbségeket létesítsük, melyek ezen fölületeknek nyomtató lemezek gyanánt való alkalmazásához szükségesek, mimellett mindkét eljárás úgy közvetve, mint közvetlenül foganatosítható. A közvetlen eljárások azon alapszanak, hogy a katalizátor közvetlenül olyan anyagokra hat, melyekkel a papiros vagy a lemez, mely fölvevő fölület gyanánt szolgál, be van vonva. A közvetett eljárásoknál ellenben az eredeti képet olyan anyagokkal kezeljük, melyeket a katalizátor megváltoztat és ezeket azután a fölvevő föltiletre visszük át, hol azok más anyagokkal reakczióba hozatnak. Úgy a közvetlen, mint a közvetett eljárásoknál a katalizátor által befolyásolt anya- ! gokhoz még egy másik katalizátort is ad- j hatunk, mely egyedül csak lassan, ellenben platinával vagy más katalitikus anyagokkal együtt sokkal gyorsabban hat. Ezen anyag hozzáadása által ugyanolyan hatást érünk el, mint azon esetben, mikor úgy a kép alapja, mint a kép anyaga katalitikusan hat, de különböző mértékben, amennyiben az eredeti kép katalizátora, mindazon helyeken, a hol jelen van, hatását a befolyásolandó anyagban levő lassan ható katalizátor hatásával egyesíti, míg a többi helyen csak az utóbbi egyedül hat. Sokszorosítás papirosra és máseféléhre. Közvetlen eljárás. A papirost, mely olyan anyagoknak rétegével van bevonva, melyeknek reakczióját a katalizátor gyorsítja,erősen a platinaképhez vagy más a katalizátort tartalmazó eredetiképhez szorítjuk. A reakczió ekkor sokkal gyorsabban megy végbe az érzékeny papiros azon helyein, melyek a platinával érintkeznek, mint más helyeken. Ha a reakczió folytán festő anyagok vagy festett anyagok vagy olyan anyagok keletkeznek, melyek alkalmas kezelés által festőanyagokká vagy festett anyagokká alakíthatók át, vagy ha az ilyen festőanyagok vagy festett anyagok vagy ilyenekké alakítható anyagok a reakczió folytán szétroncsoltatnak, akkor a platinaképnek minden egyes részletében megfelelő színes lenyomat keletkezik. I. Példa. Papirost 1—5°/0 kaliumbromát és 5—25% pirogallol oldatával itatunk. Ha ezen papirost az eredeti platinaképhez nyomjuk, akkor kémiai behatás folytán azon helyeken, melyek a platinával érintkeznek, vörös festőanyag fog képződni, mely fémsók behatása által más szinú anyaggá alakítható át. így pl. a ferriszulfát, sűrűsége és a behatás tartama szerint, a vörös szint vörösesbarnától egészen feketésszürkéig változtatja át. A káliumbromát és pirogallol közötti reakczió helyett más hasonló reakcziókat alkalmazhatunk. Ilyenek pl. a kaliumbromát és pirokatechin közötti reakcziók (mimellett ferriszulfáttal való utókezelés útján feketéskék szinű képeket kapunk), továbbá a kaliumbromát és gallussav, káliumklorát és piro-