29902. lajstromszámú szabadalom • Eljárás vízben oldódó és vizet fölvevő ásványi, merev gépkenőszer előállítására
a hőmérséklet folytonos csökkentése mellett mindaddig folytatjuk, míg a keverés bensőleg megtörtént és a kenőszer az üveglapon kihűlés után a mindenkori szükségletnek megfelelő halmazállapotot mutatja. A beadagolandó víz, illetve szappan- vagy zselatinoldat mennyisége és utóbbinak keverési aránya természetesen az alkalmazott ásványi olajtól, illetőleg annak fajsúlyától függ. A vízhez 5—15% szappant vagy Va—l°/o zselatint adtunk, és pedig a nehéz ásványi olajokból előállított kenőszerekhez több víz, illetőleg ilyen oldat adható, mint a csekély fajsúlyúakhoz. A kenőszer minőségének megjavítására, főleg a halmazállapot szabályozására és jobb súrlódási tényező elérésére a kenőszerhez 2—3% ceresint s ugyanannyi parafint keverhetünk forró állapotban, megelőzőleg 1—2% alkálikus oldattal kezeltetik. Ezen kenőszerekhez kevés grafitot is lehet keverni, mint a hogy ez a gépkenőszer gyártásánál most is szokásos. Miután a kenőszer mindezek után jól kihűlt, — mely czélra azt 1—2 napon magára hagyjuk, hogy ezen idő alatt halmazállapota egyenletessé váljék, mint a milyen közvetlenül az elkészülés után — egy finom őrlő malmon vagy egy hengerjáraton bocsátjuk át, hogy tetszetősebb és egyenletesebb külsőt és nagyobb tartósságot kapjon. A kenőszer külseje az egyéb merev kenőcsökéhez hasonló. Áttetsző kenőszereket is lehet ezen módon előállítani, míg a kenőszer nagyon sok víz hozzáadása mellett sárgás és sárgás fehér színt kap. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás vízben oldódó, illetőleg vizet fölvevő ásványi merev gépkenőszer előállítására, jellemezve az által, hogy a 17809. sz. szabadalmi leírás szerint előállítható vízben oldódó ásványi olajokat levegő (vagy ózon) benyomása mellett 70 -105° Cel. hőmérsékletnél mindaddig oxidáljuk, míg a kihűlés után összeálló tömeggé merevednek, s ezután ezen vízben könynyen oldódó és vizet fölvenni képes ásványi kenőszerbe 2 -3% előzőleg alkáliákkal kezelt olvasztott ceresint és paraffint, valamint tetszőlegesen szabályozható mennyiségben vizet, illetőleg szappan és zselatin oldatot adagolunk és vele bensőleg elkeverjük. * «- Ijtgívís/ NYOMOJÜA BUDAP*A1*'