29837. lajstromszámú szabadalom • Palaczkzár
- 2 — lakozó, lefelé nyúló karima a palaczk szájának külső alakjával bír és a palaczk szá- | jára helyezve, erre teljesen reáillik. A (2) | horony valamivel sekélyebb, mint a mily | vastag, illetőleg széles a tömítő gyűrű, úgy hogy ez utóbbi a (3) váll alatt kissé előre áll. Természetes, hogy ha egy záró süveget körülbelül ugyanazon átmérővel helyeznénk a palaczk nyakára, mint a minő a palaczk szájának külső legnagyobb átmérője, ezt a süveget a palaczk szájáról ( könnyen ki lehetne mozdítani helyéből. En- i nélfogva a jelen találmány szerint a sü- j veg födő lemezéből közvetlenül kiinduló I karimához egy máscdik, nagyobb átmérőjű ! karima csatlakozik, mely a tömítő gyűrű J felé nyúl, a nélkül azonban, hogy a süvegnek a palaczkra való föltevésénél a gyűrűt érintené. A palaczkzár kezelése igen egyszerű; ha a záró süveget a palaczk szájára a kellő helyzetbe föltettük, a tömítő gyűrűre en- ; nek érintése nélkül borított karimát a gyűrű j alá benyomjuk, úgy hogy az a gyűrű alsó fölületéhez illeszkedik és ezzel tömítő zárást létesít. A palaczkban uralkodó esetleges nyomás, mely a süveget fölemelni törekszik, a palaczkzárat nemhogy meglazítaná, sőt ellenkezőleg a záró süveg karimáját csak annál szorcsabban zárja a tömítő gyűrűhöz. A palaczk fölnyitása czéljából a záró süveget tetszőleges eszközzel eltávolíthatjuk vagy, ha a süveg igen vékony aluminiumlemezből készül, a födő lemezt a palaczk szájával való érintkezésénél késsel keresztülvághatjuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Palaczkzár oly palaczkok számára, melyek száján kívül köröskörül futó horony és ebben tömítő gyűrű van, jellemezve a lefelé nyúló karimával bíró záró süveg által, melynek karimája a süvegnek a palaczk szájára való föltevése alkalmával a tömítő gyűrűt nem érinti, és tömítő zárás létesítése czéljából a tömítő gyűrű alá be lesz nyomva, mire a palaczkban esetleg föllépő belső nyomása karimát csak annál szorosabban nyomja a tömítő gyűrűhöz. 2. Palaczkzár oly palaczkok számára, melyek száján kívül köröskörül futó horony és ebben tömítő gyűrű van, jellemezve egy oly záró süveg által, melynek födő lemezéből közvetlenül egy a palaczk szájára pontosan illeszkedő karima indul ki és ehhez egy másik karima csatlakozik, mely a palaczk szájának legnagyobb átmérőjénél nagyobb átmérőjű és a záró süvegnek a palaczk szájára való föltevése alkalmával a tömítő gyűrű fölé boríttatik, a nélkül, hogy azt érintené, a tömítő zárás létesítése czéljából pedig a tömítő gyűrű alá köröskörül behajlíttatik. (1 rajzlap mollóklettol.) P4U-AS BÉ6ZVENY RÁRSASÁO NYOMDÁJA BUOAPESTE.