29774. lajstromszámú szabadalom • Mérő készülék nyomáskülönbségek jelzésére
levegővel van telve, a higany az (al) térben bekövetkező említett hirtelen nyomás növekedésnél részben oxidálódik és hasznavehetetlenné válik. Hogy ezen hátrányt is kiküszöböljük, a (b) tért nagyon kevéssé vagy egyáltalában nem összenyomható, a higanynál könnyebb folyadékkal töltjük meg. E folyadék az (e) csövet is megtölti és az (al) térben is oly magasan áll, hogy a két folyadékoszlop nyomása egymást megsemmisíti, a mi alkalmas folyadékkibocsátó csapok elrendezése által könnyen elérhető. Ha most az (al) térben a nyomás oly nagy, hogy a (c) harang a (v) szelepet elzárja, a (c) harang és a higany közé zárt folyadék a higany fölemelkedését megakadályozza, mivel ekkor az (al) térben uralkodó nyomás a (b) térben uralkodó nyomással azonnal kiegyenlítődik. A (c) harang emelkedése és sülyedése folytán a folyadékoszlop természetesen ides tova tolatik, úgy hogy a (d) és (e) csövekben a vízoszlop nivója, föltéve, hogy a (d és e) csövek meglehetős szűkek, emelkedik és sülyed, ennélfogva az (al és b) térben jelentékeny nyomáskülönbség fog föllépni, mely a készülék működését zavarja. Ezen hátrány kikerülése czéljából a (dl és el) csővezetékbe a (w) szűkülés és az (a) mérőkészülék közé (f és fl) kamrák, illetőleg tartányok vannak beiktatva. Az ezen kamrákban lévő víz fölszine a (c) harang átmérőjéhez képest lehetőleg nagy és ezért a fönt ismertetett okokból bekövetkező vízszinemelkedés és sülyedés oly csekély lesz, hogy a készülék helyes működése nem befolyásoltatik. Az (f és fl) kamrákban, illetőleg tartányokban foglalt vízmennyiség eltávolítására az (s) csövek szolgálnak. Magától értetődik, hogy a két kamra, illetőleg tartány egy darabból is lehet készítve. A folyadéknak, legczélszerűbben víznek a készülékbe való bevezetése által el van érve. hogy a készülék folytonosan hűtetik, a mi egyéb gőzmérő készülékeknél nem lehetséges és csak kényelmetlenségre vezet. A (c) harang állása, melyet kívül még a szeleprúddal összekötött írón segélyével ismert módon folytonos görbe alakjában regisztráltatni is lehet, megadja mindig a fönt említett nyomáskülönbséget és ez által a kitűzött föladatot megoldja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mérő műszereknél, melyek a csővezetékben lévő szűkülésekben keletkező nyomáskülönbségeket regisztrálják, egy mérőeszköz, az által jellemezve, hogy egy higannyal telt (o) gyűrűtérbe egy (c) harang merül oly czélból, hogy ezen harangnak lehetőleg súrlódás nélküli vezetést kölcsönözzünk. 2. Az 1. pontban igényelt mérőkészülék egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy az (o) gyűrűtérben lévő higanyoszlop a (c) harang fölött és alatt lévő és különböző nyomás alatt álló két (al és b) tért egymástól elválaszt. 3. Az 1. és 2. pontban igényelt mérőkészülékeknél egy elzárókészűlék elrendezése, jellemezve egy (v) szelep által, mely a (c) harang megfelelő helyzeténél záródik oly czélból, hogy nagyobb nyomáskülöbségnél a higanynak az (e) csőbe való behatolása megakadályoztassák. 4. Az 1., 2. és 3. pontban igényelt mérőkészülékeknél a higanyréteg fölött, a higanynál csekélyebb fajsúllyal bíró folyadékmennyiség alkalmazása oly czélból, hogy a (v) szelep zárva tartásakor a higany emelkedését megakadályozni, és az (al és b) terekben föllépő nyomást kiegyenlíteni, valamint a készüléket hűteni lehessen. 5. Az 1., 2., 3. és 4. pontokban igényelt mérőkészüléknél a higany fölött lévő folyadékoszlop fölszinének növelésében álló berendezés, jellemezve a nyomóközeg vezetékbe (f és fl) kamrák vagy tartányok beiktatása által, oly czélból, hogy a feszültségek jelentékeny különbségeit meg lehessen szüntetni. »tu*d -ií-Slvi-lr »HiA6»0 OUDAPESTfils