29753. lajstromszámú szabadalom • Fizetőkazetta, illetőleg pénztárfiók ellenőrzőjegyek számára
a ^ ± (a) jelöli a kazettát, melybe a kicserélhető (b) betét van behelyezve; utóbbi a (c) közfalakkal (d) szakaszokra van fölosztva. A szakaszokba az ellenőrző jegyek befogadására szolgáló, egymástól független és egyenként kiemelhető (f) tartók vannak beállítva, melyek különböző nagy befogadó térrel bíró, fölül nyitott szekrényekből állanak. Az elzárhatóan berendezett kazetta fölcsapható (g) födele minden egyes szakasz, illetve minden egyes tartó részére egy (h) hasítékkal van ellátva. A födelén a hasítékoktól oldalt minden egyes tartó részére az árú megfelelő megjelölése van elrendezve és pedig czélszerűen sávokon, melyek (i) üveglemezekkel vannak letakarva és eltolás, valamint a fölirás változtatásai ellen biztosítva vannak. Hogy az újból behelyezendő tartókat könnyen állíthassuk a helyes helyzetbe, a tartók számozva vannak és ezen számozás czélszerűen (k) léczeken van elrendezve, melyek egyidejűleg a kiemelendő tartók könnyű megfogását teszik lehetővé. Ha a kicserélhető betétet egy fiókban rendezzük el, akkor utóbbit egy szekrényben kihúzhatóan és betolhatóan rendezhetjük el, mely szekrény födéllapja a betétbe beállított fizetőjegytartóknak megfelelően bedobó hasítékokkal van ellátva. A pénztári hely minden egyes kiszolgáló személytől minden, a részére kiadott árú után egy fizető jegyet kap, mely az elzárható kazetta, illetve szekrény megfelelő tartójába az illető jelzéssel ellátott hasítékon át bedobatik. Az egyes • tartókban végül bennlévő jegyek száma a leszámolásnál a fizetőhelyeknek megfelelően azonnal különválasztható és egy hely kiszolgálójánál hátramaradó jegy fölöslegnek a tartóba bedobott ugyanazon számmal ellátott jegyekkel együtt annyit kell kitennie, mint | a hány ellenőrzőjegyet a kiszolgáló eredetileg kapott. Minden egyes fizető hely tartónként meg! számlált jegyei a leszámolásnál egy el| számoló ívbe állíthatók be és azután az ál! táluk föltüntetett összegek összeadhatók, ' mi mellett az összeállításból a napi fogyasztást mindenkor megtudhatjuk és a ! meglévő készletmennyiségeknek időnkénti megvizsgálása, valamint a kiadott menynyiségekkel való összehasonlítása által a hiányt könnyen meghatározhatjuk. Hogy a föliratok áttekinthetőségét fokozzuk, a kazetta födelét lejtősen rendezzük el, miáltal azt is lehetővé tesszük, hogy minden egyes szakasz tartóinak egymásután nagyobb magasságot és így nagyobb befogadóteret adjunk. SzABADLAMl IGÉNY. Fizetőkazetta, illetve .pénztárfiók ellenőrző jegyek számára a napi bevétel elszámolására és az egyes fizető helyeknek kiszolgált árúk minőségének és mennyiségének meghatározására, mely egy szakaszokra osztott, kicserélhető betéttel ellátott, elzárható kazettából vagy egy szekrényben elrendezett fiókból és a szakaszokba behelyezett egyenként kivehető ellenőrző jegytartókból áll, mely kazetta, illetve fiók fölcsapható födéllel, illetőleg helytálló szekrényfödéllappal van ellátva, mely födélben, vagy födéllapban a szakaszsoroknak, illetve a tartóknak megfelelő hasítékok vannak elrendezve, melyek a kiszolgáltatandó árúk megjelölésével vannak ellátva és melyeken Si t SLZ ellenőrzőjegyek a hozzátartozó tartókba bedobhatok. 'I rajzhip melléklettel.) "ULAfi TÁRSASÁG NYOMDÁJ* BUCAPfílTeft