29586. lajstromszámú szabadalom • Hydrostatikus szelvényrajzoló
— 2 -meg van a henger belsejében szakítva, helyet adván ilyképen arra, hogy a (D) doboz a belőle kétoldalt kiérő (t) tengelycsapok révén a megszakított hengertengely közé legyen iktatható. A (D) dobozból kiérő (t) tengelycsapok egyike (a rajzban a jobboldali) egy (V)-nél látható végtelen csavar orsóját alkotja, s mint ilyen, a végénél levő (p) peczek révén a henger gördiilésében - forogva — részt vesz, míg a (D) doboz maga súlyánál fogva — függő helyzetben marad. A gördülő hengerrel egyezően forgó végtelen csavar a (b)-vel jelölt apró fogazású kerékbe kapaszkodik és forgatja ilyenformán a vele összekötött u. n. (P) íróhengert is, vagyis azt a hengert, melyre a papírszalag feszül. A papírszalag (T) tartalék hengerről fejtődik le, s áthaladván a (P) iróhengeren, reácsavarodik a (T') gyüjtőhengerre, melyet a nagyfogazású (f f') fogaskerék-áttétellel maga az íróhenger hajt. Abból a czélból, hogy a papírszalag az íróhengerre mindig feszesen boruljon, a mi a helyes hosszmérésnek egyik alapföltétele, a papirfejtő készségnek a következő berendezést adtuk: A (T) papírgyűjtő henger melynek forgása az íróhengerével az (f fl) fogaskerekek révén teljesen egyező, ez utóbbinál (t. i. az íróhengernél) valamivel nagyobb átmérőjű, a mi már eleve is bizonyos feszültséget biztosít a papírszalag és az íróhenger között. Hogy azonban a papírszalag fölcsavarodásával mindig nagyobbodó henger nagyobbodó feszültséget ne hozhasson létre, sem pedig több papírt ne szedhessen macára, mint amennyi az íróhenger forgásának megfelel, a (T') gyüjtőhengert nem szorosan kötöttük össze az (f') fogaskerék tengelyével, hanem a henger tengelyét képviselő (1) fúratta] csak reá van az húzva (súrlódással) az (fl) fogaskeréknek csőalakú (l')'tengelyére, mely maga azonban a (D) doboz fenekébe szilárdan erősített (o') csap körül könnyen forog. A gyűjtő henger és a fogaskerék tengelye között így keletkező súrlódás, tekintettel arra, hogy a (T) tartalékhenger is súrlódással van az ő csaposzlopára dugva, 1 elegendő arra, hogy a papírszalag az íróhengerhez, melynek több mint 2 /s -át fogja körül, az (A) mérő henger gördülesével arányos húzáshoz megkívántatott egyenletes erővel odaszoríttassék. 3. A papírszalag egyirányú mozgását biztosító szerkezet. Midőn a mérőhenger a meder fenekén gördül könnyen megtörténhetik, különösen hepehupás talajban, meredek partoknál, vagy örvényező vízben, hogy az (A) henger átfordul, átcsap; azaz, hogy a kezdetével ellenkező értelemben gördül. Hogy ilyen esetben necsak hogy a papírszalag rendes lebonyolításának menete meg ne zavartassék, hanem a kerékszerkezet megállás nélkül a papirt az igenleges irányban tovább húzza el, az íróhenger forgatására kettős végtelen csavart használunk: egy jobb- és egy balmenetűt. Ezek a végtelen csavarok nem közvetlenül a (t) tengelybe vannak bevágva, hanem külön gyűrűkbe, melyek csak súrlódással mozognak a (t) tengellyel együtt olyanformán, hogy azok egyikét vagy másikát viszi magával a tengely, aszerint, amint az ezen utóbbira ékelt különböző irányú (g, g') emelő fogas gyűrűk egyike vagy másika jut forgató helyzetbe; vagyis amint a mérőhenger jobb- vagy balírányban gördülvén, a hajtógyűrűk ellenkező irányú ferde foga hajtólag fogódzik a végtelen csavar gyűrűjébe, vagy csak kelepelve forog e] mellette. Hogy végül a kétféle menetű végtelen csavar alkalmazása mellett a nem forgatott végtelen csavarrész a (b) fogaskereket forgásában meg ne akadályozhassa, mindegyik végtelen csavar menetei a kerületnek x /io részében (a, a')-nál le vannak reszelve — behornyolva ; — s hogy a nem forgatott végtelen csavarrész az ő hornyával mindig pontosan a fogaskerék fölé kerüljön s ott megállapodjék, azt a burkoló csőre erősített (z) rúgó biztosítja, melynek végénél lévő peczek a végtelen csavar gyűrűjében vájt (x) mélyedésbe esik. SZABADALMI IGÉNYEK. Hydrostatikus szelvényrajzoló, jellemezve: 1. Vízmélység, illetve víznyomás megmérésére szolgáló spirálrúgós manometer által,