29545. lajstromszámú szabadalom • Villamos óra

— 2 — az (r) sarkszorítóhoz, innen a (g2) sodrony az elektromágnesek körül s a (g2) folytatását képező (g3) sodrony az (rl) sarkszorítóhoz, ettől pedig a (g4) sodrony az áramforrás másik sarkához vezet. Az óraszekrényben a tengelyek beágyazása czéljából két (k) lemez van elrendezve (2. ábra), melyek egyikének fölső végén egy (a) tömb foglal helyet. Ezen tömb (sl) furatában egy azon keresztülhaladó (1) pálcza van fölfüggesztve, melynek alsó végéhez az (11) peczkekből álló villát tartó (12) rugalmas lemez van erősítve. Az (11) villa ágai a (c) ingác fogják körül, melynek lengése ezen villa közvetítésével a számlap mutatóira vitetik át. Az (1) pálcza lengő mozgását az(sl) fúrat határolja, ahol ezen pálcza némileg hajlékony, hogy működése közben a hirteleni lökések elkerülhetők legyenek. Az (m) tengely a (k) lemezekbe van ágyazva és egyik, villaalakú vége az (1) pálczához van erősítve, úgy az (m) tengely az (1) pálcza lengése közben részleges elfordulásokat szenved. Az (m) tengely a különleges szerkezetű gátlókészűléket hordja, mely az (m) tengelyre erősített (n) kétkarú emelőből áll (5. ábra), melynek fölső végéhez egy hosszú (nl) kilincs, alsó végéhez pedig egy rövidebb (n2) kilincs van csuklósan erősítve, ahol ezen kilincsek a (pl) orsóra ékelt (p) gátkerék fogaival kapcsolódnak. A (pl) orsó mozgása a (q) fogaskerék közvetítésével vagy más módon az óramutatókat tartó (t, tl) tengelyekre vitetik át, azonban az erre szolgáló ismeretes közlőszerkezet a rajzból el van hagyva. A 6. ábrán föltüntetett módosításnál a (h3) rugalmas lemez helyett egy (h6) emelő talál alkalmazást, mely a (hl) kar körül lenghet és egy (h8) súlyt hord, míg a (hl) karon elrendezett (h9) ütköző az emelő súllyal megterhelt végének lesülyedését határolja. Ezen (h6) emelő (valamint a (h3) rúgó is) egy (h7) görgővel látható el, mely a függő (j3) lemez ütését fölfogja s a súrlódás csökkentésére szolgál. Az ismertetett szerkezet működési módja a következő : Tegyük föl, hogy az inga az 1. ábrán föltüntetett helyzetet foglalja el és a nyíl irányában mozog. Ezen pillanatban a függő (j3) lemez a (h3) lemezrúgóra fekszik, mivel a (j2) szelencze falához ütközött (lásd 3. ábrán a pontozott vonallal föltüntetett helyzetet), úgy hogy a lenyomott (h3) lemez a (h2) lemezzel érintkezésbe jut, minek következtében az elektromos áramkör záratik és az elektromágnesek gerjesztetni fognak. Ez utóbbiak most az inga (e) fegyverzetére vonzó erőt fejtenek ki, azonban mielőtt az inga az elektromágnesek fölé érkeznék, a (h4) kontaktus megszakad, mivel a (j3) lemez a (h3) rúgót már ekkor elhagyta. Az ingával közölt energia az ingát a nyíl irányában tovább mozgatja, szélső helyzetébe lendíti, honnan az a benne rejlő energia folytán az ellenkező oldalra lendül vissza a szélső helyzetbe, mely utóbbi mozgás alatt a (j3) lemez szabadon kitérhet a (j2) szelenczében s a (h3) rúgó fölött elhalad anélkül, hogy azt lenyomná. Ha az inga elérte szélső helyzetét, a föntebb leírt játék újból ismétlődik. A gátlókészűlék az óra járásának szabályozására szolgál, ha az elektromos áram erőssége időnként változnék. Az inga lengő mozgása következtében szintén lengő mozgásba jövő (1) pálcza az (m) tengelyt elforgatja s a gátlókészűlék (n) emelőjét oly módon működteti, hogy az (nl, n2) kilincsnek a (p) gátkerék fogai közül fölváltva kiemelkednek s egyszersmind ezen kereket körülforgatják. Az (s) tömb, melyben az (1) pálcza leng, ez utóbbi lengésének határolására szolgál s ennek megfelelően a kilincsek mozgásait oly módon korlátozza, hogy a kerék minden lengésnél egy foggal forduljon el. A (h7) görgő alkalmazása folytán csökkenni fog az inga mozgását hátráltató súrlódás s amellett a kontaktus időtartama is rövidebbre szabható, ami viszont az áramforrás működésére nézve jár előnnyel. Az előadottakból kitűnik, hogy az elektromágnesek az inga egy teljes lengése alatt csak egyszer gerjesztetnek és a galvánelem csakis a kontaktus fönnállásának tartama alatt működik, úgy hogy igen hosszú ideig használható, mielőtt teljesen kimerülne.