29525. lajstromszámú szabadalom • Gázfejlesztő a levegő előmelegítésére és az utóbbinak gázokkal való benső keverésére szolgáló berendezéssel
kilépő gáz- és légáramok hozzáütköznek. A : rácsot képező pálczák lég- és gázörvények képződését idézik elő, minek következte- • ben a gáz az elégetésre szolgáló levegővel bensően keveredik. A rács mögött (p) hasítékon kilépő gázkeverék igen forró s teljesen füst- és korommentes lángot ad. Mivel a levegő nem vezettetik be fölös mennyiségben, hanem csak kellően szabályozva, ennélfogva míg egyrészt erősen fölmelegíttetik, addig másrészt a tüzelőtérben szúrólángok képződése elkerültetik. SZABADAT,MI IGÉNY. I Gázfejlesztő, jellemezve több egymás fölött elrendezett s a gázfejlesztő köpenyét körülvevő, gyűrűalakú léghevítő csatorna által, melyek fölváltva, diametrálisan átellenes helyeken állnak egymással összeköttetésben, úgy hogy a levegő gázfejlesztő körül megosztott áramokban s váltakozva ellenkező irányokban halad, miközben erősen fölmelegedik, azután pedig a függélyes gázkibocsátó fúvóka két oldalán elrendezett két részből álló légfúvókán keresztül a fejlesztett gázzal egyidejűleg lép ki, a hol a levegőnek a gázzal való keveredése czéljából a fúvószájak előtt rácsot képező pálczák vannak elrendezve, míg a rostély tisztítására a legalsó léghevítő csatornában a villaszerű légvezető cső két ága között helyet foglaló elzárható nyílás szolgál. (1 rajzlap melléklettel.) • i .. * SBZ v H YTÁRSASÁG kiijhku. xmifisikp