29499. lajstromszámú szabadalom • Rajzeszközöket tartalmazó szekrény rajztáblává kiképezett födéllel
látott (g) sínen nyugszik s annak mentén elmozdítható (3. ábra). A szekrény mellső (h) falának alsó éle (i) csuklók segélyével van a fenéklaphoz foglalva, úgy hogy lecsappantása után a (b) födél kényelmesen betolható a (c) hornyokba, fölcsappantott helyzetében pedig horog vagy zár segélyével biztosítható, úgy hogy a födél kihúzását megakadályozza. A rajzminták fölvételére szolgáló (k) tábla egy hátsó oldalán alkalmazott (1) gummiszalag segélyével erősíthető a (d) támasz fölső szabad végéhez. A szekrényben elhelyezett szerszámok és anyagok rögzítésére szögecsek vagy effélék segélyével megerősített gummiszalagok alkalmazhatók. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Rajzeszközöket tartalmazó szekrény, jellemezve azáltal, hogy a levehető födél rajztáblává van kiképezve. 2. Az 1. igényponttal védett szekrény egy foganatosítása, jellemezve egy hornyokban eltolható födél által, mely a szekrényből egy homlokfal lecsappantása után kihúzható s egy fölső végén lyuksorral ellátott támasz és a lyukak valamelyikébe tolt szög, továbbá az utóbbira fekvő s a rajztábla fölső élére tolt és a támasz átbocsátása czéljából egy nyílással ellátott szorító segélyével a szekrény hossz- vagy keresztfalának irányában tetszőleges hajlásszög alatt állitható be, mely alkalommal a födél alsó éle a szekrény megfelelő oldalfalához támaszkodik. 3. A 2. igényponttal védett szekrénynek egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy a támasz alsó vége a szekrény fenekén elrendezett s mélyedésekkel ellátott sinen mozdítható el, míg fölső végén egy mintatartó tábla van megerősítve. (1 rajzlap melléklettel.') BALLAe RÉSZVÉNY TÚJSASÁí 1YOMDÁJ/ BUDAPESTEN