29311. lajstromszámú szabadalom • Eljárás selyemhez hasonló fényes nyomtatási hatások előállítására
- 2 -Eltekintve attól, hogy a fönt említett szabadalmi leirás a ezellulozának, illetve származékainak alkalmazásáról említést nem tesz, a csillámnyomásra a rouleau-gép alkalmazását sem tette lehetővé. Végül az ezen leirás szerint előállított rétegek dörzsöléssel szemben nem állandók, miután finom kreppszövetböl álló külső réteggel kell azokat megvédni. Ha czelluloza-, nitroczelluloza-, viszkoza(czelluloza xanthogenat) czellulozaaczetat-oldatot, mint ilyent valamely alapra nyomtatunk, semmiféle körülmény között sem kapunk utólagos kalanderezéssel vagy anélkül selyemhez hasonló hatást. Az alap a rányomtatott átlátszó rétegen átlátszik és megakadályozza a várt hatás létrejöttét. Ha olyan anyagot adunk hozzá, mely átlátszatlanná teszi a nyomatot, pl. porított fehér festőanyagot, szintén nem érjük el a kívánt hatást. A fénytelen, a fénysugarakat vissza nem verő fehérpor a czelluloza, illetve származékainak fényét lerontja és olyan nyomtatott rétegeket kapunk, melyek semmiben sem különböznek attól, melyet fehér festőanyagnak más kötőanyaggal való együttes rányomtatásával állíthatunk elő. Másrészt könnyen meg lehet állapítani) hogy fiuoman porított csillám a fönt említett kötőanyagokon kívül más kötőanyaggal nyomtatva selyemhez hasonlófényű hatáshoz nem vezet. Enyv (zselatin), albumin, a kötőanyag gyanánt használt szénhidrátok, gyantaoldatok, különböző fajtájú kenczék, csillámmal keverve kielégítő selyemfényű hatásokat nem eredményeznek, mert ezen kötő anyagok a csillám fényét többé-kevésbbé teljesen elfödik. Csak a csillámnak a czellulozával, nitroczellulozával (czellulonitráttal), viszkózával és más czellulozaszármazékokkal való kombinált alkalmazásával lehet selyemhez hasonló fényes hatásokat előállítani. Nyomatékosan ki kell emelnünk, hogy a czelluloza és származékai itt nemcsak mint a finoman porított csillám kötőanyagi, illetve rögzítőanyagai szerepelnek, mert hisz rögzíteni a csillámot ép olyan jól vagy bizonyos körülmények közölt még jobban lehetne más ismert rögzítő szerekkel is, pl. enyvvel, albuminnal, kenczével, gyantaoldatokkal stb. Itt a csillámnak és a mint ismeretes, az önmagukban véve selyemhez hasonló fénynyel bíró czellulozaszármazékoknak együttes hatásáról van szó. Azon körülmény, hogy a czellulozaszármazékok oldatai megfelelő festőanyagokkal könnyen festhetők, anélkül, hogy az utólagos beszáradásnál a maguk vagy a csillámnak fényét befolyásolnák, és a nélkül, hogy a csillámnak a színárnyalatokra káros hatással volna, lehetővé teszi a megfelelő festőanyagnak és a keletkező festékoldat megfelelő sűrűségének megválasztása által szines, selyemhez hasonló, fényes nyomtatási hatások készítését, melyeknek színárnyalatai teljesen a festő tetszésétől függnek. Hogy ezen előnynek mily jelentősége van a kelmefestőre nézve, a ki a fémpor alkalmazásánál megadott színárnyalatokhoz van kötve, továbbá az egészen lágy színárnyalatok előállításánál, melyekhez fémporok alkalmazásával egyáltalán nem juthatunk, továbbá a színárnyalatoknak színárnyalatokban való nyomtatási hatásoknál és stb., azt nem kell bővebben kifejtenünk. Az eljárás abban áll, hogy a czellulozát vagy származékait, pl. czellulozanitrátokat, (nitroczellulozákat) viszkózát, czellulozaaczetátokat stb. alkalmas oldószerben föloldva és megfestve vagy megfestetlenül, finoman porított, festett vagy nem festett csillámmal keverünk és az így előállított nyomtatási masszat az illető alapra rányomtatjuk. A nyomtatott árút a manzardon, vagy melegített hengereken vagy fölfüggesztve szárítjuk. A hatás fokozása, illetve javítása czéljából a megnedvesített vagy száraz, nyomtatott árút frikcziós vagy selyem finish-kalander jobb vagy baloldali hatásának vethetjük alá, vagy sajtolhatjuk. Ha viszkózát alkalmazunk, azt pl. az ismeretes gőzölés útján oldhatatlanná tesszük, esetleg fehérítjük stb. Hogy a rouleau gépen czellulozanitrátoknak (piroxilinek) nyomtatóképes oldatait kapjuk, ajánlatos olyan oldószereket alkalmazni, melyek nem igen alacsony hőmérsékletnél forrnak.