29084. lajstromszámú szabadalom • Eljárás burkolatoknak előállítására
tán a tulajdonképeni, valamely műkő-maszszából álló burkolat megfelelő vastag alsó rétegét képlékeny állapotban az egymástól hézagok által elválasztott mezőkre fölrakjuk. Ezen rétegre a burkolandó fölületet egész szélességében és hosszában befödő erős dróthálót fektetjük, melyre végül a fölső réteg műkőmasszát visszük föl, miközben a dróthálót fokozatosan följebb emeljük, úgy hogy körülbelül a burkolat közepén foglaljon helyet. A mezők között szabadon maradó s a drótháló alatt egészen a beton-alapig benyúló hézagokat valamely homogén rugalmas anyaggal öntjük ki. Hogy még szilárdabb kapcsolatot létesíthessünk s egyúttal a mezők széleit rongálástól megóvhassuk, ezeket czélszerűen szögsinekkel keretezzük, s egy-egy hézagnak két szemközti sínéit csapszögekkel kötjük egymással össze; a mezők így beburkolt éleinek minden megrongálódása ki van zárva. A jelen eljárás által az eddigi, különálló mezőkkel foganatosított burkolások Összes hátrányai ki vannak küszöbölve, a mennyiben egy szilárdan összefüggő egésszé egyesített rugalmas burkolatot kapunk, mely az eddigi eljárások szerint előállított burkolatnak minden tekintetben fölötte áll. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás burkolatoknak előállítására, jellemezve az által, hogy a burkoló anyagul szolgáló tetszőleges kőmassza rétegei közé dróthálót vagy rúdvasvázat fektetünk, akár egy egységes sima burkolatot, akár pedig mezőkre osztott burkolatot akarunk előállítani és hogy ezen utóbbi esetten a drótháló vagy rúdvasváz egyúttal az egyes mezők összekötő tagjául szolgál, s végül hogy a mezők szélei vassínekkel vannak keretazve, melyek közé valamely homogén rugalmas hézagtöltő anyagot öntünk, azon czélból, hogy a mezők között szilárd kapcsolat létesíttessék, s a burkolat elegendő rugalmassággal bírjon. S'AI.M..- RJÉSZVKNYTÁRSASXQNYOMDAJA BODAPBSTBN