29047. lajstromszámú szabadalom • Áramvezető és jelző berendezés szakaszokra osztott vezetőkkel bíró elektromos vasutak számára
_ 4 _ visszavezeték a (d) battérián keresztül a (t) kefekontaktassal van összekötve, mely a primér szabályozónak kézzel működtetendő részével áll összeköttetésben, és mely a forgathatóan elrendezett (u) kefét magával meneszti, a mint ez a 12. és 13. ábrákból látható. Az (u) kefének egy teljes fordulatánál a (c) motornak összes csévéi egymás után gerjesztetnek, miáltal a (v) fogaskerék (1. ábra), mely a (b) szekundér kapcsoló tengelyére ékelt (w) fogaskerékkel kapcsolódik, egy fordulattal elforgattatik. A (vés w) fogaskerekek fogszáma közti aránytól függ, hogy az (u) kefének hány fordulatot kell tennie a (b) szekundér szabályozó megfelelő működtetése czéljából. Midőn az (u) kefe az egyik irányban forog, akkor a (v) fogaskerék a (b) szekundér szabályozóval együtt megfelelő irányban forog. A kocsimótorok átkapcsolására az egymással szemben elrendezett (x és y) csévék szolgálnak, melyek a (z) magra hatnak. Ez utóbbi az (1) emeltyűvel van összekötve és a (b) szekundér szabályozónál ugyanazon szerepet játsza, mint a közönséges szabályozóknál a szokásos menetiránykapcsoló. A (2, 3, 4) csévesodronyok egy közös kábelben rendezhetők el és csak a világosság kedvéért vannak elkülönítetten föltüntetve. A (2) sodrony az (5) kontaktusban végződik és az (x) csévének felel meg, míg a (3) sodrony a (6) kontaktusban végződik és az (y) csévének felel meg; a közös (4) visszavezeték a (7) battérián keresztül a (8) kontaktussal van összekötve, melyhez a (9) átkapcsolókar van forgathatóan erősítve. Az (5, 6 és 8) kontaktusok, valamint a (9) átkapcsoló az (a) primér szabályozó szekrényének közelében vagy pedig ezen szekrényen vannak elrendezve. Az 1. ábrában a (9) átkapcsolókar azon állásban van rajzolva, melynél az a (8 és 6) kontaktusokat köti össze egymással, úgy hogy a (7) battéria árama a (3) sodronyon keresztül az (y) csévébe és ebből a (4) visszavezetéken keresztül visszafolyik a bat- j tériába, miáltal az (y) cséve gerjesztetik és i az (1) átkapcsoló emeltyű elállíttatik. Ha ; ellenben a (9) kapcsolókar az (5) kontaktussal érintkezik, akkor az (x) cséve gerjesztetik, míg az (y) cséve árammentes, minek következtében az (1) átkapcsoló az (x) cséve felé mozgattatik. Az (1) emeltyűvel a csuklós (10) rúd segélyével a (11) kapcsoló van összekötve, melynek működését későbben fogjuk leírni. A pálya általános berendezése a következő : A (12 és 13) fővezetékekből (21—24. ábrák) a (14 és 15) sodronyok a szakaszkapcsolók (16) szekrényébe vezetnek, melyek a jármű által befolyásoltatnak, mihelyt ez az illető szakaszt megközelíti. A (16) kapcsoló szekrényből a (17 és 18) vezetékek (1. ábra), melyek a (14, 15) vezetékek folytatásaként tekintendők, a földfölötti (19, 20) kontaktussínekhez vezetnek, melyek alkalmas hosszaságú szakaszokra vannak fölosztva, a hol is minden szakasz számára egy-egy kapcsoló van elrendezve. Az említett kontaktussínek a szakaszhatárokon egymást átlapolják, de azért egymástól el vannak szigetelve; a (21, 22) kontaktusgörgők (1. ábra) a két kontaktussínnel egyidejűleg érintkeznek és a mótor áramköre soha sem szakíttatik meg, midőn a görgők az egyik szakaszból a másikba térnek át. A (21, 22) kontaktusgörgők a (23, 24) sodronyok segélyével a (b) szekundér szabályozóval vannak összekötve, melytől a (25, 26) sodronyok a kocsimótorhoz vannak vezetve. A primér szabályozó szerkezete a 2—11. ábrákban van részletezetten föltüntetve. Az egész szabályozót egy szekrénybe zárt keret hordja. Az (e, f, g, h) kontaktusszegmentek, melyek közül a (h) kontaktusszegment a 2. ábrában nem látható, a (27) szigetelő lemezre vannak erősítve, mely a szabályozó keretének (28) harántlemezéhez van szerelve. Az ezen kontaktusszegmentekkel érintkező kefék tartója a (29) tengelyre rátolt, szigetelő anyagból készült (364) hüvelyre (4. ábra) van szerelve. A (29) tengely (2. ábra) a beállítható (365) csapágyban nyugszik és fölső : vége a (366) csavar segélyével van ágyazva, i A (29) tengelyen elrendezett (367) fogas-i kerék a (30) fogaskerékkel kapcsolódik, mely a (28 és 369) harántlemezek között