28991. lajstromszámú szabadalom • Árbócz építőkövek fölhúzására és elhelyezésére
árbócz a (h i) görgők segélyével van vezetve. Az (i) görgők a teher és a szélnyomás behatása általi billenés ellen biztosítanak, miért is ez okból két ily görgő van elrendezve, míg az épületoldal felőli szélnyomásnak ellentálló (h) görgőből csak egy van elrendezve. Az említett (g) vízszintes tartó oly módon van berendezve, hogy teljesen az árbócz belsejében foglal helyet, a mi minden további eszköz nélkül lehetséges, minthogy az árbócz rácsszerkezettel bír. Az erre merőleges irányban, azaz az árbóczfutópályájának hosszirányában való billenés elleni biztosításra két (k) kötél szolgál melyek az (f) oszlopok fölső végén vannak megerősítve és az árbócz (1) és (m) görgőin át a másik oszlop alsó végéhez vannak vezetve. Ezen kötelek ismert módon az árbócz ide-oda mozgatását engedik meg és egyidejűleg a futópálya hosszirányában való átbillenést megakadályozzák. Látható, hogy az árbócz vezetésére, illetve biztosítására szolgáló (f g) segédállvány könnyen készíthető oly módon, hogy ' a kövek fölhúzását nem akadályozza, a nél- I kül, hogy e mellett a stabilitás szenvedne. Mint a föltüntetett kiviteli példa mutatja, az (f) oszlopok két síkban fekvő rácsszerkezetből állanak, miáltal az árbócz két billenő nyomatéka elegendő ellentállásra talál. A stabilitás fokozására különleges esetekben még külön mesterséges terhelés is alkalmazható. SzAHADALMI IGÉNYEK. 1. A homlokzat hosszában mozgatható, rácsszerkezetből vagy hasonlóból készített árbócz, jellemezve az által, hogy az árbócz oly módon van egy külön, az épület előtt fölállított állványzat által vezetve, hogy az árbócz a függélyes, illetve az eredetileg neki adott irányt minden helyzetben megtartja. 2. Az 1. igénypontban jellemzett árbócz egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy az árbócznak a futópálya irányáben való billenés elleni biztosítása kötelek által történik, melyek kétoldalt az állványzaton fölül, illetve alul meg vannak erősítve és az árbóczon elrendezett görgőkön vannak vezetve. 1 rajzlap melléklettől. PAÍ.LA8 RÉazvÉNYTÁflöAaÁO NYOMDÁJA BUDAPESTÉ*.