28839. lajstromszámú szabadalom • Elzáró és rögzítő szerkezet ablakok, ajtók fölső ablakok és hasonlók számára

Megjelent 1903. évi deczeniber ftó 2-án. MAGY. KlR szabadalmi hivatal SZABADALMI LEIRAS 28839. szám. VIII/d. OSZTÁLY. Elzáró- és rögzítőszerkezet ablakok, ajtók, fölső ablakok és hasonlók számára. helleb ágoston magánzó gbáczban és wenzel józsef magánzó bécsben. Bejelentésének napja 1902 október hó 22-ike. Elsőbbsége 1902 április 5-től kezdődik. Jelen találmány tárgyát egy ablakok, ajtók, fölsőablakok és hasonlók számára való, úgy elzárószerkezet, mint ezeket az önmű­ködő becsukódás (becsapódás) ellen biztosító rögzítő szerkezet gyanánt alkalmazható be­rendezés képezi, mely a nyitandó részre kifejtett egyszerű húzás, illetve a zárandó részre gyakorolt nyomás által működte­tik és mely berendezés sem hajtórudakkal, sem záróreteszekkel és így komplikált mű­ködtetőszerkezettel nem bír. A találmány tárgyát képező elzáró- és rögzítőszerkezet lényegében két, az egyik .részen (a szár­nyon vagy a kereten) egymással szem­ben elrendezett rúgónyomás alatt álló, for­gatható orrból áll, melyek között a nyitott helyzetben egy a másik részen megerősített közdarab áthaladása czéljából köz marad, mely közdarab a mozgatható résznek a helytálló rész félé való folytatólagos moz­gatásánál az említett orrokat a záróhely­zetbe fekteti át, melyek ezen helyzetben a közdarab mögé nyúlnak és utóbbit a rúgó­nyomás folytán meghúzzák és fogvatartják. A mozgatható rész visszafelé való mozga­tásánál ellenben az orrokra a közdarab feje belülről húzást fejt ki és az orrokat a nyi­tott helyzetbe hozza, úgy hogy a közdarab az orrok közül szabadon kiléphet, illetve a szárny teljesen kinyitható. A mellékelt rajzon a találmány tárgyát képező szerkezet az !. ábrában oldalnézetben van föltüntetve teljesen nyitott állapotban, míg a 2. ábra a szerkezet részben metszett elől­nézetét mutatja. A 3. ábra egy az 1. ábrához hasonló nézetet ábrázol, a midőn az orrok a nyi­tott helyzetből a záróhelyzetbe mozognak és a 4:. ábra a szerkezetet teljesen zárt hely­zetben tünteti föl. A szerkezet, mint a rajz mutatja, két részből áll, melyek egyike (és pedig bár­melyik) a helytálló részen (a kereten), míg a másik a mozgatható részen (a szárnyon stb.) van elrendezve. A szerkezet egyik, ezélszerűen a kereten megerősített része két szimetrikusan készí­tett' (a és b) orrból áll, melyek (d) csapok körül forgathatók és (f) rúgók hatása alatt álla­nak. Az (a és b) orrok két (g), illetve (i) nyomó­fölülettel bírnak, melyekre fölváltva az (f) rúgók hatnak, és melyek az orroknak a két végállásban való rögzítését eszközlik. Az (a, b) orrok oly módon vannak kiképezve,

Next

/
Thumbnails
Contents