28800. lajstromszámú szabadalom • Hordó

SZABADALMI LEÍRÁS 28800. szám. XX/f. OSZTÁLY. Hordó. STRIEGL GYÖRGY ALAJOS KÁDÁRMESTER BÉCSBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 május hó 27-ike. A jelen találmány tárgya javított hordó, ilynek nagyobb az ellenálló képessége és •tóssága, főképen a hordó fenekének tar­osságát és tömített zárását illetőleg. A • vított hordó mint szállító hordó tesz kitűnő zolgálatokat, mint amely hordók ide-oda ( ányattatnak, egymásra felraktároztatnak s így erősebb igénybevételnek vannak itéve. A. mellékelt rajzon az 1 • ábra a javított hordót felülmetszetben, Inézetben ábrázolja, míg a . és 3. ábra részleteket tüntet föl. Mint az 1. ábrából látjuk, a hordó (2) fenekének befoglalt (1) széle másként van kiképezve mint az eddigelé szokásos volt. A fa rostjainak irányára való tekintettel a befoglalási (1) szél úgy van vágva, hogy valamennyi rostja megszakítás nélkül a fenékbe átmenjen és egy ilyen rost se legyen részben vagy félig levágva, mint ez eddig történt. Az (1) befoglalási szegély tehát a (2) fenékhez képest köröskörül fokozatosan van vékonyítva vagy pedig ép oly erős, mint a fenék maga és a (3) dongák meg­felelő hornyába, mely a hordó alapsíkjával párhuzamos, pontosan beleillik, úgy hogy a (3) dongáknak a hordópántok segélyével í való összehúzása által a fenék tömítő zárása I a szokásos módon történhetik. A hordó ilyen előállításánál a (2) fenék jóval erősebb lesz, mint amilyen eddigelé volt, sőt kifelé bolto­zottan is alakítandó, mi különösen szállító hordóknál előnyös, mert ezek ide-oda dobat­nak és egymásra felrakatnak. Oly czélból, hogy a hordókat végeiken még ellenáilóbbá tegyük, ezekbe a (2) fenéken kívül (4) vas­pántot teszünk, mely oly széles, hogy egy­felől a fenékig, másfelől pedig a dongák végéig ér. E vaspántot a külső hordópántok befelé való hajtása előtt tesszük be a hordó­végekbe, és ezenfelül a szélső (5) pántot erősebbre, illetőleg szélesebbre kell készíteni, mint eddig. Az (5) pántnak fölhajtása által a (4) pánt is megszorúl és e pántokkal a hordóvégek rendkívül megerősíttetnek és ellenállóképesekké lesznek. A belső (4) pánt a dongák végeit sérülésektől védi, úgy hogy ezekről faszilánkok nem fognak letöredezni. Ezen elrendezés folytán lehetséges lesz egyenlő erős hordókat föltételezve, véko­nyabb és így olcsóbb dongákat alkalmazni. Kevésbé ajánlatos a (4) pántot egyetlen egy, önmagában zárt darabból előállítani, mert a hordók az időjárás behatására alak­változásoknak vannak kitéve, melyeket az önmagában zárt pánt nem követhet, miáltal feszültségek, sőt repedések is keletkezhet-

Next

/
Thumbnails
Contents