28730. lajstromszámú szabadalom • Önműködő borítékadogató készülék gyorssajtók számára

Megjelent 11)03. évi november hó 153()-án. MAGY. KIR. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEI RAS 28730. szám. IX/e. OSZTÁLY, Önműködő' borítékadogató készülék gyorssajtók számára, SGHOEMMEL PÁL GÉPMESTER SEGEBEBGBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 április hó 3-ika. Jelen találmány tárgyát önműködő borí­tékadogató készülék képezi, melynek alkal­mazásánál a kézzel való berakás fölösle­gessé válik. A találmány tárgyának egy fo­ganatosítását a mellékelt rajzok tüntetik föl, és pedig az 1. ábrán a készülék hosszmetszete, a 2. ábrán fölülnézete, a 3. ábrán az A—A vonal szerint vett ke­resztmetszete, a 4. ábrán pedig egy jelzőharang látható. Az önműködő borítékadogató készülék egy hátul nyitott s a rendszerint nyomtatni szokott borítékok nagyságának megfelelő (a) szekrényből áll, melynek (b) homlok­falára egy rugalmas anyagból, például bőr­ből készült (c) szalag van erősítve olymó­don, hogy a lejtős (d) fenéklap és a (c) szalag között egy hasíték maradjon sza­badon, melyen egy boríték keresztül tol­ható. A (d) fenéklap fölött még egy másik, szintén lejtős (e) lemez foglal helyet, mely a két oldalt alkalmazott (f) lécczel együtt a nyomtatás czéljából kitolandó borítékot lejtős irányban vezeti. Az (a) szekrénykét (g) oldallécz között egész lazán vezettetik, mely czélból még vezető görgők is alkal­mazhatók. Hogy a nyomtatandó borítékok önműkö­dően adogattassanak ki, az (a) szekrény­nek ide-oda mozgathatónak kell lennie. Ezen czélból a (g) oldalléczek egy (h) le­mezre erősíttetnek, mely a gyorssajtó ferde lapján van szilárd helyzetűvé téve, úgy hogy a (g g) vezető keret helytálló. Az (a) szekrényt az (i) lánczok vagy zsinórok és (k) karok az (1) tengellyel hozzák össze­köttetésbe, míg az egyik (k) kartól egy (m) láncz vagy zsinór a gyorssajtó kirakó­jához vezet. Az (e) lemezt egy rugalmas (n) szalag (gummiszalag) a helytálló (h) lemezzel köti össze, úgy hogy ezen gummiszalag az (a) szekrényt mindig újból visszahúzza. A (g g) vezető keretre egy (o) villa van erősítve, mely a szekrény oldalfalainak hasítékaiban vezettetik. A (p) állító csa­varok arra szolgálnak, hogy azon távolság, melyre az (a) szekrény a rugalmas (n) sza­lag által visszahúzatik, szabályozható le­gyen. A készülék működési módja a követ­kező: A benyomtatandó borítékokat az (a) szekrénybe rakjuk s föléjük egy lemezt helyezünk, melynek egy ütközője a szek­rény egyik oldalfalának egy hasítékán ke­resztül a szekrényből kinyúlik,

Next

/
Thumbnails
Contents