28431. lajstromszámú szabadalom • Tölthető tollszár

Meg-jelent 1903. évi október hó 8-áu. MAGY. gg| KIR. SZABADALMI BM HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 284BI. szám. IX/a/b. OSZTÁLY­Tölthető tollszár. DAMOKOS FEBENCZ FŐSZOLGABÍRÓ KÁROLYI-ERDŐDÖN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 márczius hó 27-ike. Az eddigi, tölthető tollszáraknál a tintá­nak a tollhoz való vezetése tudvalevő­leg egy vékony csövecske segélyével törté­nik, melynek egyik vége a tollszárnak a tintát tartalmazó üregével közlekedik, má­sik vége pedig a tollhoz ér. Minthogy az ily csövecskéket a dolog ter­mészeténél fogva vékonyra és lehetőleg csekély átmérőjű furattal kell készíteni, azok könnyen törnek illetőleg megreped­nek és igen hamar eldugulnak. Ezenkívül az ily csövecskék nem vezetik egyenlete­sen a tintát, hanem a szerint, a mint a tollszár tartását írás közben változtatjuk, túlsók vagy igen kevés tintát bocsátnak a tollba. Egy további hátránya az eddigi tölthető tollszárnak abban áll, hogy maga a tinta­vezeték nem zárható el és ennek következ­tében a tinta, ha a tollszárat a tollal le­felé fordítva tesszük a zsebbe, a tintave­zeték nyitott végén át a tollat borító védő hüvelybe és ebből a zsebbe folyik. Végül az összes eddigi tölthető tollszá­rak a vezető csövecskének teljesen ép és tiszta állapotánál is csak akkor működnek megfelelően, ha specziális szerkezetű és en­nélfogva többnyire igen költséges tollakat használunk. A jelen találmány tárgyát képező tölt­hető tollszárnál ezen összes hátrányok tel­jesen be vannak szüntetve és pedig rész­ben az által, hogy a tintának a tollhoz való vezetésére egy tetszőleges anyagból álló, például textilfonálból álló kapilláris veze­tőt alkalmazunk, részben pedig az által, hogy az ezen kapilláris vezetővel közlekedő tintavezetéket elzárhatóan rendezzük el. Ily módon az eddigi vezető csövecskékkel járó összes hátrányoknak elejét vesszük és a tintának a tollszárból való kiömlését megakadályozzuk. A mellékelt rajzban a találmány tárgyát képező tölthető tollszár egy foganatosítási alakjában van föltűntetve. Az 1. ábra a tollszárnak nézete fölillesztett tollvédő hüvellyel. A 2. ábra metszet az 1. ábrának A—B vo­nala szerint. A 3. ábra részletrajz. A tollszár a szokásos módon a tinta föl­vételére szolgáló (1) üreggel (2. ábra) és az ennek betöltő végét elzáró (2) záró ku­pakkal van ellátva. A tollszár mellső vége a vékonyabb falú (3) szájrészbe megy át, melyre a (4) toll megfogására szolgáló, a vége felé véko­nyodó fallal bíró (5) tollszorító hüvely van

Next

/
Thumbnails
Contents