28426. lajstromszámú szabadalom • Önműködően kapcsolódó horgonyzár

2 — A 7. ábra szerint a villa a zárópofákkal együtt egy lapos hátfalhoz van erősítve, míg az üvegkörte a horgonnyal áll össze­köttetésben. A 8. ábrán a lánczok, szíjak vagy köte­lek összeköttetésére vagy megerősítésére az 5. ábrabeli kettős horgony alkalmazta­tik. A zárópofák bármilyen külalakkal és nagysággal bírhatnak. A fölhozott példá­kon kívül a zár még számos más tárgynál is alkalmazható. Ha az ismertetett zárral ellátott része­ket egymás felé mozgatjuk, a horgony csú­csos alakú fejét a zárópofák (f) tölcsére mindenkor a középső átbocsátó nyílásba fogja vezetni, a mikor is a horgony lej­tős oldallapjai a zárópofákat szétfeszítik, úgy hogy a horgony a (b) villába léphet, mire a pofák rúgóhatás alatt önműködő­lég összezáródnak s a horgonyt a (h) ki­ugrások segélyével megakasztják és ezál­tal annak visszatérésiét megakadályozzák, úgy hogy kapcsolás létesül. A horgony feje most a villában foglal helyet, tehát a zárópofákat nem érintheti s ennélfogva oldalirányú elmozdulások esetén ez utóbbia­kat nem feszítheti szét véletlenségből. Hogy a horgony feje a villa hosszirányá­ban még némi játéktérrel bírjon-e vagy nem, az a zár alkalmazási módjától függ. A villa a horgony fejét biztosan vezeti ki és be és minden fönnakadást meggátol, úgy hogy az összekapcsolás és kioldás simán megy végbe. A zár kioldása illetve szétkapcsolása czéljából a zárópofákat elől szét kell nyitni, hogy a horgony ki legyen húzható. Kisebb tárgyaknál (6—8. ábrák) elegendő a záró­pofák hátsó végeire kézzel nyomást gya­korolni, míg másféle kapcsolásoknál, me­lyekhez csak nehezen vagy veszéllyel lehet hozzáférni, a nyitás távolabb fekvő hely­ről végezhető, például vasúti kocsiknál ol­dalról, közúti kocsiknál és más járművek­nél a kocsivezető vagy kocsis ülőhelyéről stb. Ezen czélból a 3. és 4. ábra szerint az egyik zárópofa egy kivágásában a (p) csap körül forgatható (o) nyelv van elrendezve, melynek (p) csapja a pofából kiáll. A (p) csapra illesztendő kulcs, vagy reá erősí­tendő vonórudak, vonólánczok, vagy hason­lók segélyével ezen csap oly módon forgat­ható el, hogy az (o) nyelv kimozduljon és a pofákat szétnyissa. A nyelv visszaforga­tása alkalmával a pofák ismét önmaguktól összezáródnak. SZABADALMI IGÉNYEK, 1. Önműködően kapcsolódó horgonyzár ösz­szekötendő vagy megerősítendő tárgyak számára, jellemezve az összekapcsolandó részek egyikéhez erősített vezető villa s az utóbbit körülvevő és a villának egy csapja körül elforgatható két zárópofa által, melyek elől egy középső bevezető nyílással bíró tölcsér alakjában vannak kivájva, mely mögött egy betolt hor­gony megfogása czéljából egymással szemben álló kiugrások vannak a pofák belső oldalán kiképezve, míg a pofák hátsó részéhez a villarudakra támasz­kodó s a pofák összeszorítására szolgáló rugók nyomódnak, jellemezve továbbá a másik összekapcsolandó tárgyhoz erősí­tett horgony által, mely a zárópofák tölcsérnyílásába előre mozdulva, a po­fákat szétfeszíti, s a villába és a po­fák által képezett tokba lép be s az utóbbiban a pofák önműködő összezáró­dása után fogva tartatik. 2. Az 1. igényponttal védett horgonyzár­nak foganatosítása, jellemezve az által, hogy az összekapcsolandó tárgyak egyi­kéhez erősített horgony egy különálló, laza kettős horgonnyal van helyettesítve s az összekapcsolandó tárgyak mindegyi­kéhez egy-egy vezető villával ellátott záró pofapár van erősítve, a hol ezen kettős horgony az egyik pofapár által tartatik s a kapcsolás létesítése alkal­mával az átellenes pofapárba vezettetik. 3. Az 1. és 2. igényponttal védett horgony­zár foganatosítása, jellemezve az egyik zárópofában egy csap körül forgatha­tóan ágyazott nyelv által, melynek csapja kívülről elforgatható, azon czél­ból, hogy a másik pofához nyomódó nyelv a zárópofákat szétnyissa. PALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents