28385. lajstromszámú szabadalom • Berendezés polyvának és töreknek, illetve ezen hulladékok egyikének a cséplőgépből való mechanikai elvezetésére

Megjelent 1 !)()&. évi szeptember lió 2í)-én. MAGY. gg| KIR SZABADALMI jH| HIVATAL SZABADALMI LÉTRÁS 28B85. szám. X/a OSZTÁLY. Berendezés polyvának és töreknek ill. ezen hulladékok egyikének a cséplő­géptől való mechanikai elvezetésére. GBAEPEL HUGÓ GÉPGYÁROS BUDAPESTEN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 márczius hó 3-ika. Eddig a cséplésnél a szalmát, polyvát és töreket a cséplő géptől külön-külön el­hordták vagy a szalmát egymagában ele­vátorral továbbították vagy pedig a szal­mát, polyvát és töreket, kézi munka elke­rülése czéljából, együttesen egy közös ele­vátor segélyével egy rakásra töltötték, mely esetben azonban a polyva és törek mint takarmány kárbaveszett. Ezen baj elkerülése czéljából a jelen ta­lálmány szerint egy külön, csatornaszerű elevátort alkalmazunk, melyet vagy önálló részként foganatosítva, vagy pedig a cséplő géppel, illetőleg a szokásos szalmaelevá­torral összekötve, akként állítunk föl, il­letőleg rendezünk el, hogy az a cséplő gépből kifúvott polyvát illetőleg töreket vagy mindkettőt fölfogja és egy meghatá­rozott helyen lerakja. A találmány tárgyát képező berendezés a mellékelt rajzban néhány foganatosítási alakjában van föltüntetve. Az 1. ábrában föltüntetett foganatosítási alaknál, mely a berendezést oldalnézetben és metszetben tünteti föl, a polyvának és töreknek továbbítására szolgáló (1) elevá­tor a cséplő géptől elkülönített, vontató ható reszt képező (2) szalmaelevátorral egy közös alvázra van szerelve. A (2) I szalmaelevátornak bármily tetszőleges szer­kezettel, például a (3) támtartóval esz­j közölt sülyesztése vagy megemelése az(l) elevátorra a (4) függesztő vas segélyével vitetik át. Az (1) polyvaelevátor az (5) csatornában mozgó és (6) harántléczeket hordó, végnél­küli (7) hevederből áll, melynek (8 9) ve­zető korongjai közül az utóbbit a szalma­elevátornak (10) hajtó korongja forgatja. A polyvaelevátor akként van elrendezve, hogy annak (11) garatja a szalmaelevátor­nak a cséplő géphez való kapcsolásánál a (13 14) csatornák alá nyúlik, melyeken a polyva és törek a cséplő gépből kifúvatik illetőleg kivezettetik. Az (1) elevátor ily módon az egész polyvát és töreket átveszi, a cséplő géptől elszállítja és külső végén lerakja. A 2. ábrában oldalnézetben föltüntetett foganatosítási alaknál úgy a (2) szalma­elevátor, mint az (1) polyvaelevátor a (19) cséplő géppel van összekötve, A polyvaele­vátor, mely ugyanoly módon van beren­dezve, mint az 1. ábránál, itt is a (4) füg­gesztő vas segélyével van a (2) szalmaele­vátorral összekötve. Az egymással össze­kötött elevátoroknak beállítása a (15) vonó vezeték segélyével történik, mely a

Next

/
Thumbnails
Contents