28360. lajstromszámú szabadalom • Erőgép két egymás mögött és fölváltva forgó dugattyúval

Megjelent 1003. évi szeplcinbcr hó 29-én. MAGY. KIR SZA BADALMI HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 28860 szám, V/d/l. OSZTÁLY. Erőgép két egymás mögött és fölváltva forgó dugattyúval. FA KIN KÁBOLY, A VÁROSI VILLAMOS TELEP GÉPMESTERE LAIBACHBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 február hó 21-ike. A jelen találmány oly forgó erőgépek egy különleges kiviteli alakjára vonatkozik, melyeknél két egy tokba bezárt, egymástól független, de közösen ugyanazon tengelyt működtető dugattyú ezen tengely körül szárnyszerűen és pedig fölváltva forog, még pedig úgy, hogy a hajtóközeg gyanánt használt gőz az egyik dugattyút maga előtt mozgatja addig, míg a második ezen idő alatt fogvatartott dugattyú kioldatik és az első dugattyú által oly helyzetbe hoza­tik, melyben a hajtóközeg most már ezen második dugattyúra hathat. A találmány lényege az egyik vagy má­sik dugattyú fogvatartását eszközlő szerke­zet, valamint a gőzbeeresztést szabályozó elemek különleges kivitelében és elrende­zésében és ezen elemeknek a gép tengelyé­vel való oly összeköttetésében áll, hogy gazdaságos üzemet tegyünk lehetővé. A mellékelt rajzon az 1. ábra az erőgép részben metszett oldal­nézetét és a 2. ábra függélyes metszetét tünteti lol. A szárnyszerű dugattyúk, melyek (il, i2) tárcsaszerű részeikkel a kétrészú (a) tok gyűrűalakú hengerterében forognak, egy­egy hosszú, a tokfalon áthatoló (n) aggyá vannak kiképezve, melyek a lendítőkerék (g) tengelyén lazán ülnek. A tok belseje a (c, c) csatornákon át, melyekbe az (sl, s2) beeresztő tolattyúk vannak bekapcsolva, a gőzbevezetéssel és egy (x) csatonián át a gőzkivezetéssel van összekötve. A beeresztő­tolattyúk exczenterek által állíttatnak be, melyek (hl. h2) gyűrűje (d) exczentertár csákón ülnek; utóbbiak a gép megindítá­sánál a dugattyúk forgatására szolgáló fo­gazott (f) tárcsákkal és az (e) födlemezekkel egy darabban készíthetők és a dugattyúk (n) agyára vannak fölékelve. Hogy az egyik dugattyút a gőz hatása alatt mozgásba hozzuk és annak a lendítő­kerék tengelyével való kapcsolását létesít­sük, úgy hogy ezen tengely a dugattyú forgómozgásában való részvételre kénysze­ríttessék, ellenben a másik mögötte álló dugattyúnak a két dugattyú között be­áramló hajtóközeg hatása folytán való visz­szafelé forgását megakadályozzuk, a du­gattyúagyak és a tok közé. valamint a dugattyúk és a (g) tengely közé fékkészű­lékek vannak bekapcsolva. Ezen fékkészű­lékek az (n) agyakra, illetve a (g) tengelyre fölékelt, kerületén ferde hornyokkal ellátott (r, illetve p) tárcsákból, (r") i-gók behatá-

Next

/
Thumbnails
Contents