28345. lajstromszámú szabadalom • Egyetemes körfűrész és szecskavágó

Megjelent 1903. évi szeptember lió 24-én. MAGY ggj& KIR LMI fiHEÍ H Egyetemes körfűrész és szecskavágó. ILIA JÓZSEF FÖLDMÍVES KISPESTEN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 márczius hó 8-ika. A jelen találmány tárgya egy motorikus vagy kézi hajtásra berendezett egyetemes körfűrész és szecskavágó, mely kerekeken szállítható, a munka helyén pedig megrög­zíthető. Előnye az, hogy mint egyetemes gazdasági eszköz, nagy hely és ármegtaka­rítást képez a külön körfűrész és külön szecskavágóval szemben, mely eszközök minden nagy és kisgazdaságban nélkülöz­hetlenek, de aránylag kevés ideig használ­tatnak és így a beszerzés ára nincs arány­ban az egyes készülékek szolgálatával. A mellékelt rajzon az 1. ábra a találmányt oldalnézetben, a 2. ábra pedig fölülnézetben ábrázolja. A fűrészkerék (d) és a szecskavágó (b) közös tengellyel (c) bírnak, mely az (e) áll­ványba sülyesztett (f) csapágyakba ágyaz­tatik. A fűrészelendő fa a (g) kerekeken csúsztatható (a) keretre helyeztetik és an­nak segélyével a fűrészkerékhez tolható. Az (e) állványzatból fölnyúló két (h) osz­lop közé helyezett, tetszőleges motor által hajtott (k) lendkerék szíjáttétel segélyével hozható a széles peremű (b) szecskavágó­val összeköttetésbe, mely fűrészelésnél te­hát mint a körfűrész szíjdobja szerepel. A csúszókeretet és fűrészkereket leszerelve, az (e) állványra a szecskavágóknál isme­retes etető készülék erősíthető. A szecska­vágó az (1) forgattyúkar segélyével eset­leg kézzel is hajtható. SZABADALMI IGÉNY. Egyetemes körfűrész és szecskavágó, jelle­mezve az által, hogy az (e) állványra erősített, és tetszés szerinti mótor ál­tal hajtott (k) lendítőkerék, szíjáttétel­lel forgat egy (b) szecskavágókereket, melynek tengelyére az (a) csúszókeret­tel ellátott (d) körfűrész van ékelve, úgy hogy az egyetemes eszköz tetszés szerint mint körfűrész és mint szecska­vágó is használható. A körfűrész és ke­ret levehető és ezek helyett ismert szecskavágó etető készülék alkalmaz­ható. (1 rajzlap melléklettel.) "allah hészvény társaság nyomdája bmdapeay&h

Next

/
Thumbnails
Contents