28325. lajstromszámú szabadalom • Kúpalakú kettős aprítógép

Megjelent 1903. évi szeptember hó 22-én. MAGY SZABADALMI KIR HIVATAL SZABADALMI LÉTRA S 28325. szám. X/i- OSZTÁLY. Kupalakú kettős aprító gép. SAUERBREY RICHÁRD MÉRNÖK ÉS GYÁRTULAJDONOS STASSFURTBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 márczius hó 7-ike. Ha az 1893. évi április hó 29-ki keletű XXVII. kötet 1105. lapszámú osztrák-ma­gyar privilégiumban jellemzett aprító gép­ből két gépet együttesen egy közös tok­ban egymás felé néző alapfölületekkel víz­szintes forgástengelyre alkalmazunk, ak­kor egy kúpalakú kettős aprító gépet ka­punk, mely őrlőképességét, illetőleg a ki­fejtendő hajtó erőnek aránylag csekély többlete és aránylag kis előállítási költ­ségtöbblet mellett az egyes aprítógépnek legalább is kétszeres ható képességét nyújtja. A körben forgó csatornákban su­gáralakban futó bordáknak az említett pri­vilégiumból ismeretes hatásán kívül ezek­nek az őrlőtestek vízszintes fekvésénél még az a tulajdonsága is van, hogy emelőkö­zegül szolgálnak és így az őrlőfölületek­nek az őrlőtestek által alkotott kúpok csú­csain bevezetett őrleményt, fokozatos ap­rítása közben folyton fölfelé szállítják, mi­által az őrleménynek az őrlőtesten való átvonulása annyira meglassíttatik, hogyan­nak legkedvezőbb fölaprítása lehetővé vá­lik. A mellékelt rajz ilyen aprítógépnek fo­ganatosítási alakját ábrázolja. A két (a) és (b) őrlőtestpár (1. ábra), melyeknek körben forgó és lépcsős csa­tornái sugáralakban szétfutó (c) bordákkal bírnak, megfelelő (d) tartóban rendeztetik el, melynek fölül (e) garatja, és alul kibo­csátó nyílása van. Az aprítótestek a (g) tengely körül foroghatnak, míg a helytálló őrlőtestek a tokkal szilárd kapcsolatban vannak. Mindkét őrlőtestpár alapfölületé­vel egymás felé néz, azonban köztük (h) tér szabadon marad, melyből az (f) kibo­csátó nyílás vezet ki. Az őrlőtestpárok kúp­jainak hegyein köröskörül nyílások vannak, melyek a belső üregbe torkolnak. A (g) forgótengely megindítása az egyenletesség kedvéért mindkét oldalról az (i) és (k) szíj­tárcsával történik, melyek fölött a (g) forgó tengely körül kilendíthető (1 és m) szíjfeszítő tárcsák foglalnak helyet. Az (e) garatba öntött, még szét nem da­rabolt őrlemény a (d) tartót megtöltve, az őrlőtestek röpítő csúcsaihoz ömlik. Az őr­lemény az őrlő fölületeken földolgozás alá kerül, mi mellett a (c) bordák nemcsak a levegő lehűtését idézik elő, hanem az őrle­ményre folytonosan emelőleg is hatnak oly czélból, hogy ez a legrövidebb úton azon­nal le ne essék. Az őrleménynek a gépen való keresztülvonulása tehát nagy lassú-

Next

/
Thumbnails
Contents