28313. lajstromszámú szabadalom • Jelzőberendezés

galnű helyzetüket még akkor sem hagyhat­ják el, mikor a berendezés nincs lejtősen fölállítva és mikor a lemezek súlya nem hathat. A jelzett megfogok a rajz szerint (v vl v2) reteszek vagy kilincsek gyanánt vannak kiképezve, melyek oly rugók hatása alatt állanak, a melyek a reteszeknek a megérkező lemezek elől való kitérését te­szik lehetővé és ezután a reteszeket ismét eme lemezek elé tolják. Az alsó csoport (v) reteszének (w) rugója a 3. ábrán világo­san látható, míg a (vl) és (v2) reteszek rúgói nem láthatók. Ezek azonban ép úgy vannak szerkesztve, mint az előbb említett retesszé. A rajzon ezenkívül az (u ul u2) visszatartó rugók is láthatók, melyek a re­teszek mögött vannak elrendezve és me­lyeknek az a föladata, hogy a reteszeket a lemezek súlya alól tehermentesítse, ha a berendezést lökés vagy más ok előre mozgatja. A két fölső csoport lemezeinek száma ak­kora, hogy azok aránylag kis közök által elválasztott időszakok jelzésére legyenek elégségesek, a megrajzolt kiviteli alaknál mindkét csoportban azonos számú, neveze­tesen 60 lemez van. Minthogy pedig az órák jelzésére szolgáló csoport lemezei 12 óra alatt végeznek egy fordulatot, minden óra jelzésénél öt-öt lemez fog szerepelni, míg az a csoport, mely a perczeket jelzi, minden perczben egy-egy újabb lemezt tesz láthatóvá. A jelzések létesítésére úgy a lemezek mellső, mint azok hátsó oldalát fölhasználtuk, miután az egyik lemez hátsó oldala valamely időpont jelzésénél a követ­kező lemez mellső oldala mellett fog fe­küdni. A fölső csoport lemezeit a félórák jelzé­sére is föl lehet használni, a mennyiben, mint az például az 5. ábrán látható fél öt jelzésére a «fél öt» jelzést, a háromne­gyed óra után következő perczek jelzésére pedig például a «29 (perez) múlva 5» jel­zést használjuk (6. ábra). Ennek megfele­lően a 7—9. ábrán az «1 (perez) múlva 5» és az «1 (percczel) mult 5» jelzést válasz­tottuk, míg a közbeeső perczet csak az órákat jelző tábla jelzi, a perczeket jelző tábla ellenben üres. Ez a jelzés a szoká­sos óraleolvasási módnak felel meg, tehát elmarad az a munka, melyet a mutatóál­lás leolvasásnál az óramegjelölési mód meg­határozására szolgál és az időpont helyes leolvasására magának a jelzésnek leolva­sása elégséges.. A 10. ábrán látható kiviteli alaknál a jel­zés a szokásos módon történik, nevezete­sen az egyes befejezett órákat és ezenkí­vül az időközben elmúlt perczeket jelző számok válnak láthatókká. Magától érthető, hogy a leírt berende­zést sokféleképen lehet módosítani, a nél­kül, hogy evvel a találmány lényegét érin­tenők. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Jelzőberendezés több egymás mellett, illetve egymás fölött szabadon forgatha­tóan elrendezett lemezzel, melyek egy óramű vagy más hasonló szerkezet által forgatott tengely körül mozognak, az ál­tal jellemezve, hogy a tengelynek bi­zonyos hajlása van, úgy hogy az egyes lemezek, mikor azokat egy alkalmas meg­fogó berendezés szabadon bocsátotta, előre ugorhatnak, illetve 180°-kal elfor­dulhatnak, minek megtörténte után egy második megfogó fogja meg azokat, il­letve szorítja az alattuk fekvő leme­zekre. 2. Az 1. alatt védett jelzőberendezésnél a megfogok rugalmas ágyazása, úgy hogy azok a megérkező lemezek elől kitérhet­nek és azok mögé ismét befogódzhatnak. 3. Az 1. alatt védett jelzőberendezés egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a lemezek első megfogói ugyancsak ru­galmasak, úgy hogy azokat összefoghat­ják és bizonyos feszültséget létesíthet­nek a lemezekben, melynek hatása alatt az egyes lemezek előre pattanhatnak. 4. Az 1. alatt védett jelzőberendezésnél visszatartó rugók alkalmazása a máso­dik megfogok mögött, melyek az utób­biakat a lemezek súlya alól tehermen­tesítik, mikor az egész berendezés löké­sek vagy más erők hatása alatt előre mozog.

Next

/
Thumbnails
Contents